Robert Kiyosaki szerint több billió dollárt fog nyomtatni a Fed

A Robert Kiyosaki pénzügyi író szerint a Federal Reserve és az USA Államkincstára és a Wall Street újrakezdi majd a pénznyomtatást, a sok billió dollárnak köszönhetően pedig felfelé fognak menni az árfolyamok.

Jól járnak majd a bitcoin-befektetők, de akik fiat valutákban tartják a pénzüket, megégetik majd magukat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A több tízmillió eladott könyvvel büszkélkedő Kiyosaki a Twitteren osztotta meg a követőivel, hogy a valódi pénzzel, az arannyal, ezüsttel, bitcoinnal rendelkezők meggazdagszanak majd a pénznyomtatás miatt, mikor a Fed ismét beavatkozik a piacok alakulásába, de a fiatban megtakarítók a vesztesek közé kerülnek.

Az író híres arról, hogy sokszor vízionálta már a pénzügyi világvégét és a válságot, és már azt is többször elmondta, hogy a most közelítő válság rosszabb lesz bárminél, amit eddig láttunk.

Robert Kiyosaki

Egy 2020-ban írt könyvében, amely a beszédes „Ki lopta el a nyugdíjamat?” címet viseli, alaposan körbejárta a témát, amely alapján az USA, és valójában az egész világ, egy nyugdíjkatasztrófa előtt áll.

Angliában a közelmúltban majdnem bedőlt a nyugdíjrendszer, és Kiyosaki szerint ugyanez bármikor megtörténhet az Államokban is.

Kiyosaki többször is elmondta már, hogy a dollár hamis pénzzé vált, mikor Nixon elnök 1971-ben végleg leválasztott azt az aranystandardról.

Ezzel megszűnt a valódi, fizikai eszközhöz való rögzítés, és nem maradt más, mint a hit az Egyesült Államok gazdaságában, és a politikusokban.

Szeptemberben egyenesen azt mondta, hogy már nagyon közel a vég, és már akár januárban bekövetkezhet a dollár összeomlása.

A szerző folyamatosan arra bíztat mindenkit, hogy ne bízzon a Fedben, se pedig az államban, a Wall Streetben, és a politikusokban sem.

Ezek aktívan a dollár ellen dolgoznak, így mindenkit arra bíztat, hogy vásároljon inkább bitcoint.

Nemrégiben arról is beszélt, hogy a kriptoipart jelenleg nehéz helyzetbe hozó FTX csődje sem a bitcoin hibája.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az FTX vezetőjét, Sam Bankman-Friedet a hírhedt piramisjáték-szervezőhöz, Bernie Madoffhoz hasonlította.

Bevallása szerint ő örül az alacsony árfolyamoknak, mivel nem kereskedik, hanem csak befektet, így többet tud vásárolni.

Olvastad már? A kriptovilág heti legfontosabb történései 12.11.

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

A Metaplanet Bitcoin-átutalása új kockázatot jelez

Egyetlen tranzakció újra felszínre hozta a vállalati Bitcoin-kincstárak legnagyobb kockázatát. A Metaplanethez köthető tárcákból szerdán 3.881 BTC mozdult meg, mintegy 247 millió dollár értékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.