Rengeteg kriptós cég telepedne meg Hong Kongban

-

Christopher Hui, a város Pénzügyminisztere nemrégiben az Aspen Digital Web3 Investment Summit rendezvényén tartott beszédet, és itt osztotta meg a hallgatósággal, hogy a hivatalos nyilvántartások alapján 80 cég jelezte a szándékát, hogy a Hong Kongban is szeretne belépni a piacra.

A vállalatok szinte az egész világot lefedik, Kna, Kanada, az EU, Szingapúr, és aAnglia mellett az Egyesült Államokban működő cégek is szívesen hoznának létre helyi részlegeket.

„Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk a virtuális eszközöknek és a web3-nak. A kormányzat a legmagasabb szinten elköteleződött a terület támogatása, a szektor fejlesztése mellett, hogy úttörők és innovátorok, startupok is megfelelő környezetre találjanak.”

Hong Kong tavaly bocsátotta ki a virtuális eszközökről szóló legfrissebb határozatát, amely a tisztviselő elmondása alapján nagyon kedvező fogadtatásra talált az iparág szereplői körében.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Ennek alapján úgy fogalmazott, hogy a világ több országából, összesen több, mint 80 cég jelezte már, hogy fióktelepet, leányvállalatot hozna létre a városban, hogy belépjen a helyi piacra.

A kormányzat egy különálló részleget is létrehozott Invest Hong Kong néven, amely ügynökség elsődleges feladata, hogy külföldi tőkét, külföldi befektetőket hozzon a városba.

Hui elmondta, hogy a cégek között kiemelt fontosságúnak tekintik a tőzsdéket, blokkláncos infrastruktúrát fejlesztő, a hálózati biztonsággal, a tárcaszolgáltatásokkal és a fizetési szolgáltatással foglalkozókat, és a többi, web3-ban érdekelt vállalkozást.

Február végére az Invest Hong Kong a világ több pontjáról összesen 23 hivatalos megkeresést kapott az ezeken a területeken működő cégektől, hogy működési engedélyt kapjanak Hong Kongban.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Hui külön kiemelte a hallgatóság számára, hogy a helyi kormány a kriptoipari vállalkozások számára teljes engedélyeztetési eljárást dolgozott ki, amely idén júniustól lép hatályba.

A Pénzügyi Hatóság emellett olyan szabályozási keretrendszert dolgoz ki, amely a stablecoinokra vonatkozna, hogy 2024-től már teljesen szabályozottan tudjanak ezek működni.

„Hong Kong a saját értékpapír-törvényét is megreformálta, hogy a megfelelő jogosultsággal rendelkező vállalatok virtuális eszközöket követő ETF-et is indíthassanak, és ezt elérhetővé tegyék a lakossági befektetők számára. Alig pár hónapon belül három ilyen ETF is elindult, és kereskedhető vált a Hong Kong-i Részvénytőzsdén.”

Hui úgy fogalmazott, hogy a város nagyon jó pozícióban van, hogy Ázsia egyik web3-as központjává váljon, és ezt jól jelzi az is, hogy a fintech szektor rendkívül erős a városban.

Hong Kongban több, mint 800 fintech cég van bejegyezve, amelyek a legkülönfélébb innovatív pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak mind a lakossági ügyfelek, mind a vállalati világ számára.

zeta

Olvastad már? A Cardano skálázási erőfeszítései ígéretesnek tűnnek

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Ezért indította el a Tottenham a digitális szurkolói tokent

A Chiliz és a Socios a Tottenham Hotspur-rel együttműködve elindította a SPURS Fan Tokent, amely a sport világszintű ökoszisztémáját bővíti. A szurkolói elkötelezettség erősítése felé tett...

A PEPE 4.negyedéve ígéretesen indul, folytatódik-e a növekedés?

Aligha volt unalmas fejezet a Pepe (PEPE) békás témájú termék rövid történetében. A mémcoint szeszélyes árfolyam-ingadozásai, amelyek egy portfóliót megalapozhatnak vagy megtörhetnek, sok kriptopénz megfigyelő érdeklődését...

Jövő héten kezdődik az FTX tőzsde alapítóinak a büntetőpere

Sam Bankman-Fried, a becsődölt FTX tőzsde alapítója és ügyvezetője a jövő héten áll a bíróság elé. A vádak között csalás, összeesküvés, értékpapír-csalás, és pénzmosás is...

Miért érdemes odafigyelni az Arbitrumra?

Az Arbitrum nagyjából egy hete indította el a saját fejlesztési programját, egyfajta ösztöndíjat, és már most látszik a hálózati változásokból, hogy a kezdeményezés megfelelő útra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!