Rekordot döntött a bitcoin, leállt a Binance

Hiába szerette volna bárki is a Binance-en percről percre nyomon követni a bitcoin mostani rekorddöntését – nem sikerült. A felelősségteljesnek nem éppen mondható tőzsde weboldala kudarcot vallott.
És alig történt pár órája, hogy Csabai Csaba, a hazai Inlock közösségi kölcsönplatform vezérigazgatója az Inlock Telegram-csatornáján hívta fel a figyelmet a Binance különféle múltbéli ügyeire és szabályozatlanságára.

Elég csak visszagondolni a 2019-es hackertámadásra, amikor a cég odáig is elmerészkedett volna, hogy a rablás pillanatáig visszaállították volna a blokkláncot – mondta el Csabai.
A tőzsde nem éppen „prudens” működése mellett hozta még fel azt az érvet is, hogy a Binance korábban azt állította, hogy Máltán bejegyzett váltóként működik. Később azonban hivatalos dokumentumokból kiderült, hogy mindezekből semmi sem igaz.
Csabai szerint legutóbb Szingapúrban folyamodtak engedélyekért, az ott nemrég megjelent, szigorúbb pénzügyi szabályok miatt azonban szinte kizártnak tartja azt, hogy sikerrel járnának.
Felhívja még a figyelmet a Binance szerződési feltételeire is, amelyben semmilyen információ nem található a céges struktúráról, mindössze annyi, hogy egy bonyolult felépítésről van szó.
Ha szeretnéd Csabai Csaba teljes véleményét elolvasni, csatlakozz az Inlock Offtopic Telegram-csatornához.
A cikk írása alatt eközben a bitcoin további magaslatokba emelkedik a Coingecko független kriptohírforrás szerint, a Binance weboldala pedig továbbra is 504-es hibát jelez.
A dolog érdekessége, hogy a leállások miatt sokat szidott Coinbase most jól bírja a strapát.
Cikkünket további fejlemények esetén frissítjük. Utoljára firssítve: 14:35)
FRISSÍTÉS: A Techcrunch értesülései szerint a Tesla 1,5 milliárd dollárnyi bitcoint vásárolt. Valószínűleg ez állhat a mostani őrült növekedés mögött. Hamarosan érkezünk egy erről szóló teljes cikkel.
FRISSÍTÉS: Megjelent a teslás cikk.
FRISSÍTÉS (14:35): Újra működik a Binance.

Olvastad már? Mi az a Litecoin?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagy bejelentésre készül a Pi Network – mutatjuk, mikor

A Pi Network nagy bejelentésre készül a 2025-ös torontói Consensus eseményen. Ez fontos pillanat a projekt 60 milliós felhasználói bázisa számára. A Pi Core Team megerősítette,...

2025-ben nőtt a kriptós kockázati tőke

A PitchBook szerint 2025 első negyedévében nőtt a kriptós kockázatitőke-ügyletek értéke. Eközben a megkötött ügyletek száma csökkent az előző év azonos időszakához képest. A kockázatitőke-befektetéseket elemző...

Meta blokkláncra tett javaslatot a Solana Labs vezetője – de mi az?

A blokklánc adattárolási lehetőségeiről a mai napig vita folyik. Anatoly Yakovenko, a Solana Labs társalapítója felvetette egy meta blokklánc ötletét. Ez egy elméleti struktúra lenne,...

Emelkednek az altcoinok – jöhet a következő hullám?

Ahogy a bitcoin dominanciája gyengülni látszik, hamar az altcoinokra terelődött a figyelem. Elemzők szerint küszöbön áll egy teljes értékű „altszezon”. Ilyenkor a befektetők elfordulnak a BTC-től,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.