Rekordmagasan áll a bitcoin összpiaci értéke, a JPMorgan 352 milliárdját is lehagyta

Nem sokkal azt követően, hogy a JPMorgan vezérigazgatója azt mondta „a bitcoin nem neki való”, a kriptopénz összértéke a bankét is meghaladta.

Újabb mérföldkőhöz ért a bitcoin, piaci kapitalizációja már az amerikai JPMorgan óriásbankot is meghaladta.

November 24-én a bitcoin árfolyama 2017 decembere óta először lépte át a 19.000 dollárt, ezzel pedig korábbi összértékrekordját is megdöntötte.
A cikk írásakor 352 milliárd dollár volt a bitcoin összértéke, 24 órája pedig 345 milliárd.
A Macro Trends adatai alapján november 23-án 349 milliárdos kapitalizácóval zárt a JPMorgan, azonban idén ez 258 milliárd dollárig is visszaesett.

Forrás: CoinMarketCap

Jamie Dimon, a cég vezérigazgatója jól ismert bitcoinkritikus: 2017-ben „csalásnak és átverésnek” nevezte a kriptopénzt.
Dimon azóta se változtatta meg véleményét annak ellenére, hogy nemrég olyan cégek is beszálltak a bitcoinba, mint a PayPal.
A The New York Times DealBook november 18-án megrendezett online ülésén Dimon a szabályozott, egyedi blokklánchálózatokhoz hasonlította a bitcoint, és azt mondta „a bitcoin más és nem nekem való.”
A vezérigazgató szkepticizmusa ellenére a JPMorgan 2020 októberében elmondta befektetői számára, hogy „hosszú távon jó megtérülést hozhat a bitcoin.”

Olvastad már? Megduplázta az értékét és rátett még egy lapáttal: aggasztó módon ralizott az XRP

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Per indult a Tether ellen 42 millió dollárnyi USDT befagyasztása miatt

Jogellenes befagyasztással vádolják a Tethert több mint 42 millió dollár értékű USDT miatt. Két thaiföldi üzletember New Yorkban perelte be a világ legnagyobb stablecoin-kibocsátóját, miután állításuk...

Végleg elbukta Kalshi-fiókját egy amerikai politikus: több tízezer dolláros büntetést kapott

George Santos ezúttal nem a kongresszusi karrierjével, hanem egy politikai eseményre kötött fogadással került újra a címlapokra. A Kalshi szerint a volt amerikai képviselő olyan szerződésekkel...

Az AI újraértékeli a pénzügyi adatvédelmet – a Zcash lehet ennek egyik nyertese

A blokkláncok egyik legnagyobb ígérete az átláthatóság volt, az új mesterségesintelligencia-eszközök terjedésével azonban ugyanez a tulajdonság egyre több felhasználó számára jelenthet adatvédelmi kockázatot. A Grayscale szerint...

A háború miatt lehet 77 ezer dollár alatt a bitcoin árfolyama

A geopolitikai feszültség ismét lejtőre küldte a kriptovalutákat: a bitcoin 77.000 dollár alá esett, miközben néhány altcoin látványosan szembement a piaci trenddel. A befektetők most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.