Peter Brandt szerint a világ nem fogja alkalmazni a bitcoin- vagy aranystandardot

A kereskedő szerint a világ különleges lehívási jogokra számíthat az arany részvételével, az aranystandardra történő visszatérés azonban nem valószínű.

Peter Brandt tapasztalt kereskedő úgy véli, a bitcoin és a kriptovaluták nem fognak nagy áttöréseket elérni a fiat gazdaság problémáinak köszönhetően.
A népszerű kommentátor július 22-én több tweetben megfogalmazva azt jósolta, hogy a világ a jövőben úgynevezett különleges lehívási jogokat (SDR) fog igénybe venni, több fiat valután alapulva.

Búcsúzzunk el az aranystandardtól

Brandt azt is állította, hogy az aranystandardhoz való visszatérés nem fog bekövetkezni, míg az SDR rendszere szintén nem tartalmazná a bitcoint és az altkoinokat sem.
Az SDR-eket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az 1960-as évek végén hozta létre, kiterjesztve a tagállamok tartalékát. Az IMF legfrissebb hivatalos adatai szerint jelenleg mintegy 281 milliárd dollár értékben bocsátottak ki ilyen jogokat.
Brandt szerint az SDR jövőbeni kosara hét fő fiat valutából, valamit nemesfémekből és olajból áll majd.
„Jóslat: a világ NEM tér vissza az aranystandardhoz” – írta.

„A világ valószínűleg egy szabályos »SDR« globális tartalékegységet alkalmazna, amely a következőket tartalmazná: USD, JPY, CNH, EUR, CAD, AUD, GBP, arany, ezüst, nyersolaj. A bitcoin és egyéb kriptovaluták NEM lesznek a kosár részei.”

Az arany továbbra is egyre jelentősebb növekedést ér el azt követően, hogy a legjobb szintjei 2011 óta nem voltak túl kitörőek. Az ezüstöt illetően szintén többéves rekordokat lehet megfigyelni.

Brandt támadja az „arrogáns” kriptomaximalistákat

A bitcoin támogatói gyakran azzal érvelnek, hogy az aranystandard sikertelensége idézte fel azokat a problémákat a fiat rendszerben, amelyek mára mindenütt jelen vannak.
Mivel a központi bankok számára lehetővé vált a pénzkínálat irányítása, végül a saját érdekeiket helyezték előtérbe – írja Saifedean Ammous a „Bitcoin Standard” című nevezetes könyvében.
Brandt számára azonban gyanússá váltak azok, akik a bitcoinra megoldásként gondolnak, mivel annak célja csupán a fiat pénz elsőbbségének megszerzése.
„Végül az egész pénzrendszer a papír fiat pénzen túl fog fejlődni. Azonban a közeljövőben (10-20 évig) a kormányok egyetlen kiútja az adósságból az amerikai dollár deflációja” – folytatta.

„Csak a kriptoközösség arroganciáját kifogásolom, akik azt feltételezik, hogy a kis díszállataik majd minden fiatot leváltanak.”

Mindeközben az Egyesült Államok arra készül, hogy ismét több billió dollárral támogassa a gazdaságot, tovább növelve a Federal Reserve mérlegét. A BTC/USD párost látszólag bátorították a hírek, ugyanis szerdán csupán az éjszaka folyamán 9.550 dolláros rekordokat jegyeztek fel.

Olvastad már? Peter Schiff az ezüst új rekordjai alapján támadja a bitcoint

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi lépés: BlackRock elindítja első Bitcoin ETP-jét Európában!

A BlackRock, az Egyesült Államok legnagyobb Bitcoin ETF-jének kezelője, most kiterjeszti jelenlétét az európai kriptopiacon, első Bitcoin alapú tőzsdén kereskedett termékével (ETP) Észak-Amerikán kívül. Ez...

Ethena rally vagy zuhanás? Óriási eladások és feloldások jönnek

A kriptopiac mindig tartogat meglepetéseket, és most az Ethena (ENA) került a figyelem középpontjába. A token árfolyama emelkedőben van, de a közelmúltbeli eladások és a...

USDC berobban Japánba: a Circle stablecoinja hivatalosan is zöld utat kapott!

A USDC stablecoin kibocsátója, a Circle történelmet írt azzal, hogy elsőként kapott hivatalos engedélyt stablecoin használatára Japánban. Az engedély birtokában a Circle március 26-án indítja el...

3 lopakodó üzemmódban lévő altcoin, amelyek 500%-os növekedésre készülnek április elején

A kriptobefektetők most néhány olyan altcoinra figyelnek, amelyek nagy mozgásra készülhetnek. Ahogy az energia épül, és a grafikonjelek erősek maradnak, három érme emelkedik ki, amelyeknél...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.