Az Intel beperelte McAfee-t a saját neve miatt

A McAfee Antivirus alkotója egy tweetben osztotta meg, hogy az Intel, amely megvásárolta tőle a vírusirtó programot fejlesztő cégét, beperelte, amiért megtévesztően használja a saját nevét.

Az extrém kijelentéseiről – aki állítása szerint hajlandó lett volna megenni a saját péniszét, ha a BTC nem éri el az egymillió dolláros árfolyamot – is ismert kriptórajongó új, privát szférára fókuszáló, Ghost néven futó projektje miatt kell, hogy bírósági ügyekkel foglalkozzon.

A Ghost amúgy egy saját fejlesztésű PoS coin, amely kiemelt titkosítási funkciókkal rendelkezik, McAfee csapata nagyjából egy hónapja indította el.
Mivel pedig ehhez használják a „GhostByMcAfee” kifejezést, az Intel szerint így kapcsolatot feltételezhetnek a jelenleg már az ő tulajdonukban lévő McAfee Antivirus-sal.
McAfee elsődlegesen annak köszönheti a hírnevét a számítógépes iparban, hogy ő készítette az első vírusirtó programok egyikét, és hozta létre az ezzel foglalkozó szoftvercégét még 1987-ben. Ezt 2010-ben vásárolta meg tőle az Intel.
Ez utóbbi a jelek szerint pedig nem rajong a gondolatért, hogy McAfee a saját nevének a használatával esetleg bármilyen kapcsolatra utalhat a cég, és a programozó Ghost projektje között.
A reakcióként született tweet is a szokott karcos hangvételű:

„A régi cégem vevői túl ostobák, hogy felfogják, amikor a nevem felmerül a köztudatban bárhol, az mindenképpen hasznos a gagyi termékeik számára.”

Egy másik tweetben leszögezte, fenntartja a jogát, hogy kedvére használhassa a saját nevét.
A közösséget is megkérdezte, hogy van-e ötletük egy jobb variációra, mert a „GhostByJohnMcAfee” lehet, hogy túl hosszú.


Nehéz eldönteni, hogy teljesen, vagy csak félig komolyan, de kapott tippet a „GhostBySatoshiN” névre is, hiszen nincs olyan jogász, aki rárepülne Satoshi Nakamoto nevére.

Olvastad már? Idén meglehet az egy billió dolláros tranzakciós érték a bitcoinnak

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether-audit: évekig várt rá a kriptopiac, most elkészült, de van egy komoly bökkenő

A világ legnagyobb stablecoin-kibocsátója évek óta abban a furcsa helyzetben van, hogy szinte mindenki használja a tokenjét, miközben a tartalékairól és pénzügyi helyzetéről szóló vita...

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.