Kezdőlap Blog Oldal 1709

Kedden szavaznak a kriptopénzek számára kedvezőtlen törvényről

A szenátusi tárgyalások az amerikai infrastrukturális törvényjavaslat vitatott kripto rendelkezéseivel kapcsolatban módosítás nélkül értek véget, ami azt jelenti, hogy az eredeti törvényjavaslatról kedden szavaznak majd.

Villámösszeomlás rázza az aranypiacokat

Az arany ára ma reggel unciánként 1700 dollár alá esett, amit az elemzők stop-loss vezérelt eladásoknak tudnak be.

PlanB ismét megerősítette az előrejelzését

A múlt hónapban a népszerű bitcoinelemző és a stock-to-flow árfolyammodell megalkotója, PlanB kifejtette, hogy szerinte a „bikapiac még nem ért véget”.

Kriptobarát ország lesz a magyar szomszédságban

Ukrajna lakosai legálisan tarthatnak, cserélhetnek és költhetnek kriptovalutákat, amint elfogadják az új, virtuális eszközökről szóló törvényt.

Elon Musk egyetért Brian Armstronggal

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerint nincs olyan válság, amely elhamarkodott kriptopénz-szabályozást kényszerítene ki.

Időbe telhet még az Ethereum-flippening

Az elemzők évek óta azt jósolják, hogy az ETH piaci kapitalizációja egyszer meg fogja haladni a BTC-ét, de az adatok azt mutatják, hogy ez még mindig nem több, mint puszta találgatás.

A kripto gaming cégek 476 millió dollárt gyűjtöttek össze 2021 első félévben

A befektetésekből érkező összeg a szerencsejáték-iparban idén megvalósuló befektetések közel 10%-át teszi ki.

A digitális eszközök milyen formája lesz a fizetések jövője?

Nem minden digitális eszközzel bánnának olyan szigorúan, mint a kriptovalutákkal, és nem mindegyik lesz a pénz jövője.

Hamarosan elfogadhatja az amerikai szenátus a kriptókat fenyegető törvényt

Nem biztos, hogy az infrastruktúra-törvényjavaslaton belül a kriptóval kapcsolatos két módosítóindítványt megszavazzák.

Az Ethereum május óta először emelkedik 3000 dollár fölé

Az ETH árfolyama a London hard fork frissítés után tovább emelkedik, és visszaszerezte azt a szintet, amit közel három hónapon keresztül nem sikerült elérnie.