Oroszország betiltaná a Facebookot, ha az USA betiltja a libra kriptopénzt

Az orosz kormány egyik hivatalnoka elmondta, hogy betiltják, a Facebookot, ha az USA úgy dönt, hogy blokkolja a cég Libra kriptovalutáját.

Putyin tanácsadója: kérdezzenek a libráról

Dmitrj Peszkov, Putyin különleges informatikai képviselője hivatalosan is megerősítette álláspontját a libráról és a Telegram saját kriptopénzéről a gramról.

Ha a libra vagy a gram szabályozások nélkül indul, akkor jelentősen emelkedik annak esélye, hogy blokkoljuk a Facebookot. 

Peszkov szerint Oroszország is megértené, hogy mit jelentene, ha az USA betiltaná a librát a Facebook eddigi ügyei miatt.
Az amerikai kormány már több hónapja faggatja a cég igazgatóit, köztük Mark Zuckerberg vezérigazgatót is a digitális valuta lehetséges hatásairól.

„Ez nem az orosz kormányon múlik, hanem az amerikain” – folytatta irónikus hangnemben

- Advertisement -

„Tehát a kérdéseikkel az amerikai kormányhoz kell majd fordulniuk, ha úgy döntenek, hogy betiltják a Facebookot és a Telegramot.” 

Oroszország ismét fenyegetőzik

Már korábban is próbálkoztak a Telegram betiltásával, de nem jártak sikerrel. Az üzenetküldő alkalmazás kriptopénze a gram alapos vizsgálat alatt van az SEC által.
A gram 1,7 milliárd dollárt gyűjtött össze egy 2018-as tokeneladás során, melyet privát befektetőknek tartottak. Az igazgatóság a hónap végére szerette volna kiosztani a tokeneket, de az SEC közbeszólt.

„Azt feltételezzük, hogy az alperes nem adott megfelelő tájékoztatást a befektetők részére a gramról és a Telegram üzleti tevékenységeiről, pénzügyi állapotáról, esetleges kockázatokról és működéséről, melyet az értékpapírtörvények megkövetelnek.” – írták egy akkori sajtóközleményben

A libra továbbra sem rendelkezik indulási dátummal, mindeközben a Facebook próbálja megnyugtatni a törvényhozókat terveivel kapcsolatban.
Franciaország a múlt hónap során bejelentette, hogy nem engedik meg egyetlen magáncég számára sem, hogy alternatív fiat valutát indítsanak. Emellett a libra számos támogatója is otthagyta a projektet.
A PayPal, a Visa és a MasterCard azzal érvelt, hogy egy fiat alternatíva támogatásával csorba eshet a hírnevükön.

Olvastad már? Az Opera böngésző az első, amely elérhetővé teszi a bitcoin-tranzakciókat.

A kriptopénzek támogatói is szkeptikusak. Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója úgy hiszi, a libra 2023 előtt nem fog elindulni.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

A Binance-hacker hat tárcába küldte az ellopott XRP-t

A Binance elleni, rekordméretű támadás újabb szakaszba lépett: a hacker hat frissen létrehozott tárcába szórta szét a 233,46 millió ellopott XRP-t. A mintegy 294 millió dollárt...

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.