Az Opera böngésző az első, amely elérhetővé teszi a bitcoin-tranzakciókat.

-

Az Opera webböngésző mostantól a saját rendszerén belül teszi lehetővé, hogy a felhasználói Bitcoin-tranzakciókat bonyolítsanak le.
A vállalat október 21-én jelentette be mindezt. Hozzátették, hogy a világszerte 350 millió felhasználóval rendelkező böngésző a P2P-tranzakciók mellett természetesen az erre lehetőséget adó webshopokban is tudnak már árukat és szolgáltatásokat vásárolni.
A böngésző által immár teljes verzióban használható Crypto Wallet funkció a bitcoin mellett a Tron kriptopénzt is támogatja, ezek esetében teljes értékű tárcaprogramként használható.
Charles Hamel, az Opera kriptós részlegének vezetője így kommentálta az új fejlesztés bevezetését:

„Úgy hisszük, hogy a böngészőnk eszköztárát több blokklánc – ideértve a Bitcoinét is – előtt kinyitva a helyes irányba lépünk. Így a mi megoldásunk releváns azok számára, akik bitcoinnal rendelkeznek, és használni is szeretnék azt, nem csak egy számlán tárolni.”

Idén nyáron a böngészőben már elérhetővé vált a Crypto Wallet béta verziója, a böngészőn keresztül pedig februártól nyílt lehetőség ether vásárlására és tárolására.

Az Opera már a web 3.0-ra fókuszál

A legutóbbi hónapok során az Opera már bevallottan a web 3.0 irányába mozdult el a fejlesztéseit illetően.
Ez a meghatározás az internet evolúciójának következő állomását takarja, minőségi tartalom-előállítással és a blokkláncok integrálásával, a digitális pénznemekkel, valamint a számítási kapacitások decentralizálásával.
A cég a mobilos böngészőjének iOS-változatát is kiadta Opera Touch néven, amely szintén támogatja az Ethereum rendszerét és az azon futó dAppokat. Ezen felül egy web3 explorert, amelynek segítségével a felhasználók tranzakciókat küldhetnek és fogadhatnak, valamint közvetlen kapcsolatba léphetnek a decentralizált internetes alkalmazásokkal.
Az Operán keresztül létrehozott kriptotárcák száma mindössze 3%-os piaci részesedést jelent a 2019 szeptemberi állapot alapján. Ezzel együtt viszont a legújabb fejlesztéseik a valódi web3-as integráció irányába mutatnak, és így a kriptopénzek nagyobb elterjedése felé is.
Eközben a kriptopénzalapú Brave böngésző kifejezetten magas felhasználói elköteleződésről számol be, napi mintegy 2,8 millió felhasználóval. Ez a szám folyamatosan növekszik, mind a feliratkozott tartalomkészítők, mind a reklámozási projektjükben résztvevő hirdetőcégek esetében.

Olvastad már? „Nem vásárolok semmit” – a Tron vezérigazgatója a Poloniex felvásárlásáról

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!