Optimisták az XRP-tulajdonosok a SEC elleni perben

A Ripple és a SEC, az amerikai tőzsdefelügyelet közötti jogi csatározás lehet, hogy a végéhez közeledik.

A befektetők többsége kedvező kimenetelre számít, legalábbis erre utalhat, hogy az XRP-be történő tőke-beáramlás már a harmadik hete tart, ez derül ki a CoinShares legújabb kutatásából.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az elemzőcég egyik szakértője, James Butterfill a hét elején publikálta a legújabb felmérésüket.

Amelyben rámutatott, hogy az intézmények részéről már harmadik hete folyamatosan érkeznek a befektetések, ez pedig szerintük egyértelmű jele, hogy a befektetők nem sok esélyt jósolnak a SEC számára a Ripple ellen folytatott perben.

A múlt hét során a Ripple komolyabb hátszelet kapott, hiszen a kriptoipar nagypályásai is támogatásukat fejezték ki, többek között a Coinbase és a Blockchain Association.

Stuart Alderoty, a Ripple egyik tanácsadója a Twitteren osztotta meg a követőivel, hogy nagyjából egy tucatnyi független szereplő, köztük cégek, fejlesztők, tőzsdék és befektető-társaságok ajánlották fel a segítségüket, hogy elmagyarázzák a SEC számára, hogy miért is tévedés a Ripple elleni ügy.

Olyan szervezetek is beálltak a Ripple mögé, mint az Investor Choice Advocates Network, egy kriptós befektetői közösség, a SpendTheBits mobil app fejlesztői, vagy éppen a Crypto Council for Innovation csapata.

ripple
Forrás: wikipedia.org
 Kapcsolodó Ripple hírek

Összességében 12 teljesen független iparági szereplő gondolta úgy, hogy támogatást nyújt a SEC elleni ügyben a Ripple számára.

Ennek ellenére is az a helyzet, hogy a tárgyalások, a végső lezárás akár még hónapokig elhúzódhat, legalábbis az ügyvezető Brad Garlinghouse ezen a véleményen van.

Garlinghouse nemrégiben úgy spekulált a nyilvánosság előtt, hogy az ügy akár 2023 elejéig is eltarthat, de világossá tette, hogy ez csak találgatás a részéről.

A közelmúltban viszont ítélet született egy hasonló ügyben. A SEC megnyerte a pert a blokklánc alapú fájlmegosztó szolgáltatás, az LBRY ellen, értékpapírként definiálva az általa kibocsátott tokeneket.

A jogi szakértők szerint ez precedens-értékű lehet, és akár el is döntheti a Ripple elleni pert, mégpedig a SEC javára.

Más szakértők viszont úgy vélik, ez sem lesz elegendő a Ripple ellen, és továbbra is a kifejezetten optimista hozzáállásukat hangoztatják, hogy az XRP mögött álló vállalat győzni fog.


Olvastad már? Vöröslik a kriptopiac, nagy bajban az FTX

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: veszélyben a 60.000 dolláros támasz

A Nasdaq 100 index a szerdáig tartó hét napban 7,5%-kal esett, amivel 2,7 billió dollárnyi piaci érték tűnt el. A veszteség több mint kétszerese a...

Ralizik a Monero és Zcash: visszatérhetnek a privacy coinok?

A Zcash és a Monero erősödése arra utal, hogy a befektetők a privacy coinok felé fordulnak, ami akár egy régóta szunnyadó szektort is újraéleszthet. Az adatvédelmi...

A japán Enish kukázta a bitcoin treasuryt, és helyette átnyergeltek a Solanara

A kriptóban mindenki gyémántkezű HODL-ernek hiszi magát, amíg be nem üt a medvepiac, vagy amíg a könyvelő rá nem néz a negyedéves mérlegre. A vállalati...

A brit bankok meg akarják állítani a kriptót, de az iparág most visszavág

Van az a pont a kriptózásban, amikor már nem az árfolyamok miatt fáj a fejed, hanem azért, mert egyszerűen nem tudod megvenni a coint, amit...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.