Csalásokra figyelmeztettek az ausztrál hatóságok

Az ausztrál tőzsdefelügyeleti hatóság, az Asic kiadott egy listát, hogy a lakossági befektetőknek milyen jelekre érdemes odafigyelni a csalások elkerülésére.

A lista egy figyelemfelhívó kampány része, amelyet fogyasztóvédelmi célból rendeztek a hatóságok, hogy a kriptoiparban nagymértékben terjedő csalások ellen segítsék az állampolgárokat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Információ szerés a csalások kivédésére

Az Asic felmérése alapján 2021-ben összesen 701 millió dollárt vesztettek a kriptós csalások miatt az ausztrálok, idén pedig már most, november elejére meghaladta ezt az értéket a kicsalt pénzek mennyisége.

Sarah Court, a szervezet elnöke rávilágított, hogy az elmúlt két-három évben nagyot nőtt a kriptós bűncselekmények száma.

„A legnagyobb emelkedést a különböző kriptós befektetési csalásokban tapasztaltuk, itt 270%-os növekedést mértünk. 2022-ben még ennél is nagyobb összegekre számítunk. Ez a legfőbb oka, hogy figyelmeztetni akarjuk az ausztrálokat, fordítsanak gondot a csalások felismerésére, hogy védekezni tudjanak ellenük.”

A csalások három fő típusba tartoznak. Az első az, amikor a befektetőket egy valódinak tűnő, jó befektetésként reklámozott token megvásárlására veszik rá.

Ezután viszont az adott app, tőzsde, vagy projekt egyszerűen eltűnik.

A második típus, amikor a tokenekkel különböző pénzmosási tevékenységet akarnak végezni, és ehhez hasonló a harmadik típus is, a hamois kifizetések kikényszerítése.

A hatóság szerint a legfeltűnőbb jelek közé tartoznak a különböző celebek általi reklámozás, a teljesen ismeretlenek által ajánlott nyerő befektetések, vagy éppen az, amikor romantikus viszony ígéretével vesznek rá valakit befektetésre.

Az is határozottan gyanús jel lehet, ha különböző pénzügyi szolgáltatásokért cserébe csak kriptóval lehet fizetni, ha bizonyos értékhatárt el kell érni a számlához való hozzáéréshez, vagy ha a cég valamekkora összeget visszatart, például adófizetési ügyintézés címén. Még gyanúsabb, ha ingyen pénzt, vagy éppen garantált hozamot ígér egy befektetés.

Egy másik népszerű csalás, hogy az áldozatokkal különböző webes applikációkba utaltatnak be kriptopénzeket.

A hatóság szerint ez elkerülhető, ha csak a Google Play vagy az App Store appjait használja valaki.

De gyanús lehet az is, ha a tárcában egyszer csak megjelenik valami ismeretlen token. A legfontosabb szabály, hogy pénzt soha senkinek se küldjön senki.

„Ha valaki úgy érzi, hogy becsapták, nem szabad halogatni. Fel kell venni a kapcsolatot a bankkal vagy a pénzügyi szolgáltatóval. Érdemes figyelmeztetni a családtagokat, rokonokat is, mert lehet, hogy ilyenkor ők lesznek a következő kiszemelt célpont.”

Az előrejelzések szerint 2022-ben az ausztrálok vesztesége elérheti akár a 4 milliárd dollárt is a csalások miatt.

A kiberbűnözés elleni küzdelem nemzeti prioritást élvez, a pénzügyminiszter kezdeményezésére megalapult a Nemzeti Csalásellenes Központ, és már több ismert közéleti szereplő is felszólalt a csalások ellen.

Sokuk szerint az is baj, hogy rengeteg áldozatot a Facebook, az Instagram, vagy a LinkedIn közösségi oldalán keresztül tudnak behálózni.

Olvastad már? Kéthetes mélyponton a bitcoin, dagad az FTX-botrány

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: veszélyben a 60.000 dolláros támasz

A Nasdaq 100 index a szerdáig tartó hét napban 7,5%-kal esett, amivel 2,7 billió dollárnyi piaci érték tűnt el. A veszteség több mint kétszerese a...

Ralizik a Monero és Zcash: visszatérhetnek a privacy coinok?

A Zcash és a Monero erősödése arra utal, hogy a befektetők a privacy coinok felé fordulnak, ami akár egy régóta szunnyadó szektort is újraéleszthet. Az adatvédelmi...

A japán Enish kukázta a bitcoin treasuryt, és helyette átnyergeltek a Solanara

A kriptóban mindenki gyémántkezű HODL-ernek hiszi magát, amíg be nem üt a medvepiac, vagy amíg a könyvelő rá nem néz a negyedéves mérlegre. A vállalati...

A brit bankok meg akarják állítani a kriptót, de az iparág most visszavág

Van az a pont a kriptózásban, amikor már nem az árfolyamok miatt fáj a fejed, hanem azért, mert egyszerűen nem tudod megvenni a coint, amit...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.