Növekszik a BTC-kereskedők vesztesége

Az adatokból az látszik, hogy mintegy 17,5 millió olyan tárca van, amely a jelenlegi árfolyamnál drágábban vásárolt bitcoint.
Pontosabban akkor váltott tárcát az adott coin, ezt sokan vásárlásként értelmezik. A BTC kereskedők mindenesetre a dollár erősödése és az árfolyam gyengülése miatt érezhetnek némi nyomást.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Glassnode szerint ráadásul a mostani úgymond veszteségben lévő tárcák száma még sosem volt ilyen magas. Ez persze nem meglepő, hiszen tárcából sem volt még korábban ilyen sok.
A BTC árfolyama a napokban többször is benézett 21 ezer dollár alá, és ennek a támasznak az erőssége sok fejtörést okoz a kereskedőknek.
Akik ráadásul a közelmúltban vásároltak, veszteségben is lehetnek, hiszen július óta nem állt ilyen alacsonyan az ár.
Július vége óta nagymértékben megnőtt azok száma, akik a jelenlegi árnál drágábban vettek, akár 25 ezer dollár fölött.
Az ilyen tárcák számának a növekedése főleg a múlt heti hirtelen esésnek köszönhető. A hét napos mozgóátlagot elemezve kiderül, hogy a veszteségben lévő tárcák száma elérte a 17,5 milliót, és ebből másfél millió alig néhány nap alatt adódott hozzá a listához.
Forrás: Glassnode/ Twitter

A Coinglass többi statisztikájából ráadásul az is kiderül, hogy a különböző derivatíva-tőzsdéken a likvidációk száma is növekedésnek indult.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Augusztus eleje óta ráadásul alig mozdul el az ár a 21 ezer dolláros árszint környékéről.
Augusztus 19-én összesen több, mint 209 millió dollárnyi emelkedésre váró pozíciót zártak a tőzsdék, de mivel a volatilitás viszonylag nagy, ugyanebben az időszakban 30 millió dollárnyi short ügylet is likvidálásra került.

Forrás: Coinglass

Erősödő dollár

A kriptopiacokon kevesen voltak felkészülve arra, hogy a dollár a jelenlegi makrogazdasági környezetben erősödni tud.
Az Egyesült Államok valutája tovább emelkedik, ezzel párhuzamosan pedig a BTC 200 hetes mozgóátlaga alá került az aktuális árfolyam.
Ez hozzáadódik a kockázatokhoz, amelyet az okoz, hogy a kockázatosnak minősülő eszközök, köztük a kriptó, nehézségekkel küzdenek.


Az USD erősségét mérő index, a DXY fordított korrelációt mutat a BTC árfolyamával az utóbbi években, és most ismét új magasságokba ért július óta, 4,4%-ot erősödve az augusztusi aljról.

Olvastad már? Mi a helyzet a Cardano hard forkjával?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kormányok szép csendben tűzfalat építenek a stablecoinok köré

A stablecoinokról régóta mondják, hogy szabályozhatatlanok, mert a blokkláncon nincs központi ellenőrzés. A valóság viszont más. Washington, London, Brüsszel és Hongkong egyszerre építi ki azokat...

Trump médiacége felmondta a Crypto.com-üzletet, füstbe ment a 6,4 milliárdos terv

A 2025-ös nagy bejelentésnek vége. A Donald Trump tulajdonában lévő Trump Media and Technology Group visszalép a Crypto.com-mal kötött két megállapodástól, és ezzel a 6,4...

A Wintermute megkapta az amerikai bróker-engedélyt, irány a Wall Street

A Wintermute megkapta a szükséges engedélyt, így már hivatalosan is jelen lehet az amerikai tőzsdéken. A kriptópiac egyik legnagyobb likviditásszolgáltatója az SEC és a FINRA...

490 ezerrel nőtt az XRP Ledger-fiókok száma

Közel félmillió új XRP Ledger-fiók jelent meg 2026 első hat hónapjában, de a szám mögött nem feltétlenül ugyanennyi új felhasználó áll. A nyilvános láncadatok szerint az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.