Nem sok bitcoin maradt még hátra, mire az utolsót is kibányásszuk

A bitcoin 21 milliós felső határának eléréséhez már csak 2,5 millió BTC-t kell kibányásznunk a hálózaton.

Egy Twitter-bejegyzésben ChartBTC megjegyezte, miszerint a Bitcoin hálózata már most túllépte a 18,5 millió forgalomban lévő BTC-t (még ha a „forgalomban lévő” kifejezés csalóka is az elveszett coinok miatt).

Ez azt jelenti, hogy már csak 2,5 millió BTC maradt hátra, vagyis az összes valaha létező bitcoin 11,9 százalékát kell kibányásznunk az elkövetkező százhúsz év alatt.
ChartBTC rámutatott, miszerint a 2,5 millió BTC fele 2024-re már forgalomban lesz. Az ilyen exponenciális csökkenés annak tudható be, hogy a coin kibocsátásának ütemét egy ún. feleződés, vagyis halving (halvening) szabályozza, amely nagyjából négyévente felére csökkenti a blokkonként (vagyis ~10 percenként) létrejövő bitcoinok számát.
A legutóbbi ilyen idén májusban következett be. Ha minden a tervek szerint halad, az utolsó bitcoint 2140 előtt biztos nem fogjuk még látni. Ezt követően viszont egyetlen új bitcoin sem kerül majd forgalomba.

Forrás: ChartBTC

Ahogy arról korábban több hírportál is beszámolt, a Kripto Völgy 8 szakértőjének egy csoportja úgy vélte, hogy a legutóbbi halving különbözni fog a korábbiaktól, mivel most már többen tárolják megtakarításaikat bitcoinban.
2020 eleje óta a bitcoin iránti intézményi érdeklődés folyamatosan növekszik. Egy új felmérés adatai szerint az intézményi befektetők az árfolyam kisebb zuhanásai ellenére is növelték bitcoinkészleteiket.
A MicroStrategy, a világ egyik legnagyobb szuverén vagyonalapja is befektetése révén 250 millió dollárnyi bitcoint birtokol.

Olvastad már? Egyes kritikusok szerint az Ethereum továbbra sem áll készen a defire

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptocsalások felderítését segíti az új képzés

A kriptovaluta-csalások már nem csupán a magánbefektetők pénzét veszélyeztetik: egyre komolyabb kihívást jelentenek a bankoknak, a kriptotőzsdéknek és a pénzügyi felügyeleteknek is. Az ACAMS és...

SIM-swap csalás: két és fél év börtön Londonban

Két és fél év börtönt kapott egy londoni férfi, aki SIM-kártyás csalással segített közel 200.000 fontnyi kriptovaluta ellopásában. Ajay Shinjin – aki az AJ Marley...

A saját kriptotárcák bejelentéski kötelezettsége jöhet Franciaországban

Franciaországban hamarosan nemcsak azt kellene igazolniuk a kriptobefektetőknek, hogy adóztak-e a nyereségük után, hanem azt is, mekkora vagyont tartanak saját kezelésű tárcákban. A francia parlament...

Komoly piaci lehetőség nyílt meg a bitcoinbányászok előtt

A bitcoinbányászok már nemcsak a kriptociklussal, hanem az AI-adósság áraival is küzdenek. A mesterséges intelligencia felé forduló bitcoinbányászok előtt papíron hatalmas üzleti lehetőség nyílt meg. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.