Nem fogja támogatni az OKEx az ETC-t, ha nem tesz lépéseket a közösség

Nem ért még véget az ETC kálváriája.

Az Ethereum Classic hamarosan lekerülhet az OKEx kriptotőzsde által támogatott tokenek listájáról, miután egy 51%-os támadás 5,6 millió dollárjába került a váltónak.

Az OKEx által nemrég kiadott jelentés szerint az elkövetők 5 fiókot regisztráltak június 26. és július 9. között, ezt követően 68.230,02 ZEC kriptopénzt (több mint 5 millió dollár érték) helyeztek el a platformon.

Július 31-én a támadók ZEC-jeiket 807,260 ETC-re váltották át, majd kiutalták azt a tőzsdéről.

Ugyanezen a napon a támadók egy „árnyékláncot” hoztak létre az újonnan megszerzett hashrátájukkal. Ennél a pontnál az árnyéklánc láthatóvá vált az ETC fő lánca számára is, a közösség további része azonban továbbra sem tudott annak létezéséről.

Az ETC-t ezután elhelyezték az OKEx-en, majd ezzel párhuzamosan ugyanazt az ETC-t eljuttatták az árnyéklánc segítségével azokba a tárcákba, amelyek felett ők rendelkeztek – gyakorlatilag duplán elköltve ugyanazon coinokat.

Az újonnan behelyezett ETC-t ZEC-re váltották az OKEx-en keresztül, majd kiutalták azt a tőzsdéről.

Az árnyékláncot ezután közvetítették, és mivel hosszabb volt a fő láncnál, a rendszer szemében ez vált hitelessé.

 

Az OKEx jelentése szerint a problémákat az ETC közössége nem kommunikálta le megfelelően:

„Miután a szélesebb kriptoközösség többi résztvevőjével – beleértve az olyan tőzsdéket, mint az OKEx, a tárcákat és az ETC-bányászokat – történő kommunikáció hatástalannak bizonyult, az ETC-közösség azt a döntést hozta, hogy az újonnan közvetített árnyékláncot fogja bányászni, hiszen az hosszabb volt az eredeti mainnetnél.”

A támadás után az OKEx kártalanította felhasználóit, amely 5,6 millió dolláros veszteséget okozott a tőzsdének.

Azóta átmenetileg felfüggesztették az összes ETC-be- és kiutalásokat, valamint terveik között szerepel a problémás lánc tranzakcióinak megerősítésre szánt idő növelése is.

A tőzsde azt mondta, akár teljesen eltávolíthatják az ETC-t a kínálatukból, hacsak a közösség nem tesz lépéseket a hálózat biztonságának és stabilitásának fejlesztése érdekében.

„A tőzsde az ETC platformról történő törlését fontolgatja, függvényében annak, milyen munkálatokat tesznek az ETC-közösség tagjai a biztonság fejlesztése érdekében.

Az ETC-közösség tegnapi meetingjét követően heves vitát váltottak ki Charles Hoskinson decentralizált elképzelései.

Szintén itt Hoskinson megemlítette, hogy az általa vezetett IOHK olyan megoldást fejlesztett ki, amellyel egy hasonló, 51%-os támadás elkerülhető lehet a jövőben.

A találkán sok résztvevő adott hangot azon aggodalmainak, miszerint több tőzsde is követheti az OKEx példáját, ha a közösség nem tesz komoly lépéseket a már meglévő biztonsági problémák megoldása érdekében.

Olvastad már? Kereskedők, figyelem! Versenyt hirdetett a OKEx kriptotőzsde. 20.000 dollár a főnyeremény. Itt vannak a részletek.

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi lépés: BlackRock elindítja első Bitcoin ETP-jét Európában!

A BlackRock, az Egyesült Államok legnagyobb Bitcoin ETF-jének kezelője, most kiterjeszti jelenlétét az európai kriptopiacon, első Bitcoin alapú tőzsdén kereskedett termékével (ETP) Észak-Amerikán kívül. Ez...

Ethena rally vagy zuhanás? Óriási eladások és feloldások jönnek

A kriptopiac mindig tartogat meglepetéseket, és most az Ethena (ENA) került a figyelem középpontjába. A token árfolyama emelkedőben van, de a közelmúltbeli eladások és a...

USDC berobban Japánba: a Circle stablecoinja hivatalosan is zöld utat kapott!

A USDC stablecoin kibocsátója, a Circle történelmet írt azzal, hogy elsőként kapott hivatalos engedélyt stablecoin használatára Japánban. Az engedély birtokában a Circle március 26-án indítja el...

3 lopakodó üzemmódban lévő altcoin, amelyek 500%-os növekedésre készülnek április elején

A kriptobefektetők most néhány olyan altcoinra figyelnek, amelyek nagy mozgásra készülhetnek. Ahogy az energia épül, és a grafikonjelek erősek maradnak, három érme emelkedik ki, amelyeknél...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.