Nagy veszély leselkedhet az Ethereumra

A Solana alapítója, Anatoly Yakovenko elmondta, az Ethereum nagy veszélynek lehet kitéve, és ez a Solana esetében is kockázatot jelent.

A közösségi médiában megosztott gondolatai alapján Yakovenko hasonló problémákat lát a két nagy okosszerződés-platform esetében, amelyek gondot okozhatnak.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Elmondása szerint a Solana már lépéseket tett, hogy megpróbálják kezelni a helyzetet, az Ethereum esetében viszont sokkal nagyobb a kihívás.

Az Ethereum komoly problémákkal szembesülhet, ha továbbra is a jelenlegi ütemben centralizálódik, hiszen így megnő a kockázata, hogy a blokklánc bizonyos téren kontrollálhatóvá válik.

Ugyanez a szituáció minden más blokklánc esetében is felmerülhet.

Hová tűnt a decentralizáció?

Ennek következtében a decentralizáció olyan mértékben lecsökken, hogy a blokklánc egyik alapvető funkciója, jellegzetessége szűnne meg, ráadásul ez ellentétes lenne az egész filozófiával, amely a kriptopénzek mögött áll.

Ha pedig ez megtörténik, akkor az Ethereum hatalmas ütést kaphat, és meginoghat a pozíciója az iparágon belül, hiszen a decentralizációt az egyik legfőbb követelménynek, elvárásnak tekintik.

Nagy tétek

Yakovenko elmondta, a Solana esetében más megközelítést alkalmaznak, az idő pedig majd eldönti, hogy jól választottak-e.

A Solana hálózata lehetővé teszi, hogy a blokkláncon belül egymástól eltérő típusú tranzakciók, okosszerződések is együtt tudjanak működni.

A fejlesztések során azért döntöttek emellett az irány mellett, mert ezzel növelni tudják a rendszer hatékonyságát.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Solana hosszú távú sikerét viszont az is befolyásolhatja, hogy maga a kriptoipar hogyan vélekedik erről a megoldásról, mennyire fog elterjedni, mennyire válik megszokottá.

Egy szakértő nemrégiben amiatt kritizálta az Ethereumot, hogy a fejlesztői közösség túlságosan összetett marketinget használ, és a szakkifejezéseket is túlzásba viszik, ez pedig elriaszthatja az új, reménybeli fejlesztőket a projekttől.

Ezzel a nézettel az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin is egyetértett, és úgy nyilatkozott, hogy vélhetően tényleg sokkal lényegre-törőbb kommunikációra lenne szükség, hogy nagyobb közönséget tudjanak megszólítani.

„A jelek szerint van még mit tanulni, hogy hogyan fogalmazzunk, hogyan lehet jobban közölni a mondanivalónkat. Különösen igaz ez azokra az információkra, amelyek a fejlesztőknek szólnak, ennek kellene lennie a prioritásnak.”


Olvastad már? A Bitcoin vezeti az NFT-eladásokat

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

4 figyelemre méltó altcoin, amelyek idén nyáron reflektorfénybe kerülhetnek

Vendégbejegyzés Képzeld el, hogy egy szerény összegből néhány hónap alatt komoly vagyont érhetsz el. A kriptovaluták piaca ezen a nyáron olyan lehetőségeket kínálhat, amelyek ezt valóra...

Ausztrália komolyan teszteli a kriptopénzeket

Ausztrália új szintre emeli a pénzügyi kísérletezést. Most épp a digitális valuták világában próbálja megvetni a lábát. Az ország jegybankja, a Reserve Bank of Australia...

A Solana (SOL) árfolyama új lendületet kapott

A Solana (SOL) árfolyama 3%-ot emelkedett az elmúlt 24 órában, így 2025. július 11-én, pénteken körülbelül 164 dolláron kereskedtek vele. Ez a nagy kapitalizációjú altcoin, amelynek...

Átlépte az 500 millió dolláros határt a Ripple új stablecoinja, az RLUSD

Miközben a kriptopiac ismét zöldben pompázik, a Ripple tokenje, az XRP továbbra is nehezen mozdul ki a holtpontról. A háttérben viszont egy új szereplő lopakodik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.