Mozgolódnak a BTC-bálnák

A BTC árfolyama a 40 ezer dollárhoz közelít, de a bálnák még mindig tartják a pozícióikat. A kérdés, hogy mikor kezdenek eladásba?

Az elemzők szerint a 18 hónapja nem látott csúcsok bizakodásra adnak okot, ráadásul a határidős piacokon a 39 ezer dolláros ár is feltűnt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A Material Indicators alapítója, Keith Alan szerint egyértelműen látszik, hogy a bálnák lassan mozgolódni kezdenek, és még mindig fennáll a veszély, hogy kilépnek a pozícióikból.

„38 ezernél elkezdett növekedni a likviditás, és felfelé kezdett araszolni az árfolyam. Ez megtévesztő lehet, hiszen ilyenkor többnyire nem a kisbefektetőket akarják felfelé tolni a bálnák, hanem éppen ellenkezőleg, becsalni őket a piacra, hogy ki lehessen tárazni a pozíciókból, és nyereséggel eladni a készleteket.”

Alan szerint ráadásul december elsején tart beszédet a Fed elnöke, Jerome Powell, amely hagyományosan nagy hatást szokott gyakorolni a piacokra, így a BTC-re is.

Az elemzők szerint pedig minden esély megvan arra, hogy az árfolyam végre a 40 ezer fölé kerüljön.

De a bálnák is figyelemmel kísérik a fejleményeket, és ez a szint számukra is kritikus lehet.

„Úgy gondolom, addig nem lépnek, míg elegendő likviditás fel nem gyűlik, hogy egyszerre eladhassanak mindent. Powell beszéde természetesen 40 ezer fölé viheti a BTC árát, főleg, mivel 37500-nál rengeteg pénz vár a belépésre. De ahogyan a bálnák esetében megszokott, nagy esély van rá, hogy megfogják az emelkedést, és eladnak mindent, hogy az árfolyam bedöntése után olcsóbban visszavásárolhassák.”

btc
Forrás: Keith Alan/X

A tőzsdei order bookokból látható, hogy 38.500 dollárnál is nagy mennyiségű likviditás halmozódott fel, és sokak szerint a rövid távú felugrás nem csak lehetséges, de nagyon is valószínű.

A Fed-vezető beszéde előtt több makrogazdasági adatot is bejelentenek, amelyek szintén erősíthetik Powell szavainak a hatását.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az adatok között megtaláljuk a harmadik negyedéves GDP-számokat, és az októberi fogyasztói költések mértékét.

A Fed ülésétől a szakértők nagyja azt várja, hogy nem fog kamatemeléssel járni, hiszen az inflációt a vártnál jobban tudják kezelni.

Bill Ackman, az ismert befektető és a Pershing Square Capital Management alapítója nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a Fed valószínűleg rákényszerül, hogy 2024-ben hozzákezdjen a kamatcsökkentéshez.

Ha nem így tesznek, akkor a növekvő infláció miatt az USA gazdasága még nagyobb bajba kerülhet.

„Azt hiszem, kamatcsökkentésbe kezdenek, mégpedig hamarabb, mint gondolnánk. A piacok arra számítanak, hogy valamikor jövő év közepén megkezdődhet a kamatvágás, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy már az első negyedévben nekilátnak.”

Olvastad már? Zajlanak az események a Bitcoin ETF körül

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

2,5 millió dollárnyi kriptót lopott el egy volt FBI-ügynök

Belülről csapolt meg FBI-vizsgálatokhoz kapcsolódó kriptotárcákat egy volt amerikai ügynök, aki végül csaknem 2,5 millió dollárnyi digitális eszközt szerzett meg. Patrick Steven Yaroch a pénz...

A bitcoin árfolyama három hónapos mélypontra zuhant

A bitcoin három hét alatt nagyjából 10.000 dollárt veszített, miközben a kriptopiac hangulata ismét a pánik felé fordult. A befektetők óvatosabbá váltak, a kockázatos pozíciók...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.