Mike Novogratz: A bitcoin 2020-ban eléri a 12 ezer dollárt

Az egyik legőszintébb befektető szerint a bitcoin 2020-ban visszaállhat a 12 000 dolláros árfolyamra.
Mike Novogratz, a kriptopénzekkel foglalkozó Galaxy Digital kereskedelmi bank társalapítója december 28-án a Twitteren osztotta meg újévi jóslatát, miszerint „a bitcoin 12k fölött zárja az évet.”

Novogratz Trumpra és a bitcoinra fogad

A befektető már régóta támogatja a bitcoint, emellett úgy hiszi, hogy Donald Trump legalább 10 millió szavazattal fogja megnyerni a következő elnökválasztást.
Trump nincs oda a kriptopénzekért. Júliusban nyilvánosan kijelentette, hogy természete miatt nem támogatja a bitcoint.
Novogratz hozzátétte, hogy amennyiben Trump nyer, akkor tartja a fogadást, amit egy másik Twitter-felhasználóval egy ether értékben kötöttek.

Mennyi bika lehet már túl bika?

Novogratz 2019-es bitcoinjóslatai meglehetősen vegyesek voltak. Az év során számos alkalommal próbálta azt sugallni, hogy folytonos a bika piac.
Május elején, amikor a BTC/USD árfolyam 6000 dolláron volt, azt mondta, hogy 18 hónap után ismét 20 000 dollárig emelkedhet a bitcoin értéke.
A legújabb összeomlás kicsit visszavett az emberek lelkesedéséből, azonban nem csak Mike Novogratz szerint hozhat nagy változásokat a jövő év.
Ahogy arról, mi is írtunk, számos technikai mutató szerint a bitcoin máris bika irányba indult, annak ellenére, hogy az értéke továbbra is 7000 dolláron van.
Mások azonban nem hajlandóak megállni a 12 000 dolláros becslésnél. John McAfee decemberben megismételte állítását, miszerint a bitcoin 2021-re 1 millió dollárt érhet.
McAfee azonban azt ígérte, hogy nem fog ennyit foglalkozni a kriptopénzekkel, és inkább választási kampányára összpontosítja idejét, akkor is, ha még saját maga szerint sincs esélye a győzelemre.

- Advertisement -

Olvastad már? Virgil Griffith Ethereum-kutatótól megtagadták az óvadékot

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptós ügyletei miatt veszíthet Trump a félidős választásokon?

Az amerikai választók számára a megélhetési költségek után a kormányzati korrupció vált a második legfontosabb kérdéssé a 2026. november 3-i félidős választások előtt. A kriptovalutaipar...

Hiába a 700 milliós nettó nyereség, bezuhant a Coinbase árfolyama

A Coinbase részvénye egyetlen kereskedési napon több mint 10 százalékot zuhant, noha a kriptotőzsde 719 millió dolláros nettó nyereséget jelentett a harmadik negyedévre. A befektetők...

Sereghajtó lett a bitcoinból és az aranyból

A bitcoin és az arany 2026-ban egyszerre kerültek a befektetési rangsor végére. Ez azért különösen szokatlan, mert a két eszköz az elmúlt hónapokban még ugyanarra...

Újabb hackertámadás rázta meg a kriptopiacot: ezúttal a Premia Labs volt az áldozat

A Premia Labs Arbitrumon futó opciós trezorait támadás érte, az első becslések szerint mintegy 464.600 dollárnyi kriptovaluta került illetéktelen kezekbe. Az eset újra megmutatta, milyen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.