Valaki medve piacot emlegetett? Vessünk egy pillantást 3 kulcsindikátorra!

Mindent összevetve elmondható, hogy a BTC inkább volt medve 2019-ben, mintsem bullish. Új adatokból viszont az is kiderül, hogy technikai erőssége soha nem látott szinteket ért el.
Három mérőszám – a Bitcoin-tranzakciók számának, az USD-tranzakciók volumenének és a hashrátának – megvizsgálásával megerősödést nyert, hogy a legnagyobb kriptopénz ebben az évben kiütötte a medvéket a ringből.
Az elmúlt 12 hónapban ezek az értékek és arányok új rekordokat állítottak fel, amelyek könnyen elfedik a korábbi, akár 2017-es teljesítményt.
Megerősödést nyertek tehát azok az elképzelések, miszerint a bitcoin árfolyama egyáltalán nem indikátora az egészségesség mértékének, bár a BTC dollárban kifejezett értéke továbbra is 100 százalékos pluszban van a múlt évi, legalacsonyabb szintekhez képest.

Tranzakciók száma

A Bitcoin hálózata 2019-ben minden korábbi évnél több tranzakciót dolgozott fel.
A TradeBlock iparági elemző forrásaiból az is kiderül, hogy az idei év májusa volt a Bitcoin eddigi történelmének legsűrűbb hónapja, amikor is 12 millió tranzakció ment keresztül a hálózaton. 2017 decembere már most a második helyen áll, 11 millió tranzakcióval.

Tranzakciós volumen

A több tranzakcióval általában magasabb összérték is együtt jár. USD-ben kifejezve a Bitcoin-blokklánc minden eddigi évnél több értéket közvetített.
Július végén, egy kiugrás következtében 4 milliárd dollár ment át a hálózaton egyetlen nap alatt, amely nagyjából egybeesett a BitMEXodus időpontjával.

Forrás: Blockchain

Hashráta

2019 során a Bitcoin hashrátája folyamatosan új magaslatokba emelkedett.
A hashráta egy olyan indikátor, amelyből leolvasható, hogy a bányászok mennyi számítási kapacitást fordítanak a tranzakciók feldolgozására.
Az ár csökkenése, és így a bányászás profitábilitása ellenére elkötelezettségük tovább növekszik az adatok szerint.

Forrás: Blockchain

A hashráta megbecsülése nem egyszerű, és bármely adatforrás csak megközelítő arányt kínál, mivel a teljes részvételt lehetetlen biztosra meghatározni.
Egyéb mutatók szintén növekedtek január óta. A Skew Markets piacfigyelő éves összegzésében megjegyezte, hogy a bitcoinalapú határidős szerződései és más származtatott ügyletei az idei év új slágertermékeinek számítanak.

Olvastad már? 2020 rekordév lehet a kriptopénzek számára

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.