Miami polgármestere bitcoinban spórol a nyugdíjas éveire

Miami polgármestere, Francis Suarez is Bitcoinban kapja fizetésének egy részét egy harmadik fél, a Strike nevű fizetési szolgáltató segítségével.
Miami régóta hivatalban lévő polgármestere, Francis Suarez most bejelentette, hogy fizetésének egy részét Bitcoinban (BTC) fogja félretenni nyugdíjas éveire.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Nem sokkal azután, hogy Suarez lett az első amerikai törvényhozó, aki fizetésének egy részét Bitcoinban fogadta el, „személyes döntés” alapján nyugdíjcélú megtakarításainak egy részét Bitcoinra akarja fordítani – mondta a Real Visionnek adott interjújában:

„Egyszerűen úgy gondolom, hogy ez egy jó eszköz, amibe érdemes befektetni. Úgy gondolom, hogy idővel nyilvánvalóan fel fog értékelődni. Én hiszek benne.”

Suarez kiemelte, hogy a Bitcoin sikere szorosan kötődik a rendszerbe vetett bizalomhoz, amely természeténél fogva egy „nyílt forráskódú, manipulálhatatlan rendszer”.
A polgármester elárulta, hogy egy harmadik fél, a Strike nevű fizetési szolgáltató segítségével elkezdte fizetését Bitcoinban fogadni.
A polgármester azt is megosztotta, hogy a városvezetés elfogadja a Bitcoinban történő díjfizetéseket a miami lakosoktól. Miközben a polgármester vizsgálja a különböző lehetőségeket a nyugdíjcélú Bitcoin-kifizetések lehetővé tételére, Suarez biztos benne, hogy 2022-ig létrejön egy megfelelő rendszer.


Annak érdekében, hogy tovább ösztönözze Miami Bitcoin-elfogadási törekvéseit, Suarez polgármester november 12-én bejelentette, hogy a Bitcoin-hozamot osztalékként közvetlenül minden jogosult miami lakosnak eljuttatja.
Amint arról a Cointelegraph beszámolt, Miami városa felosztja és szétosztja a lakosok között a saját kriptopénzének, a MiamiCoinnak a stake-elésével szerzett BTC hozamot, amelyet eredetileg a Citycoins indított el, hogy hozamtermeléssel finanszírozza az önkormányzati projekteket.

Suarez azt mondta, hogy a várost a kriptopénzek egyik fő központjává kívánja alakítani:

„Digitális pénztárcákat fogunk létrehozni a lakosaink számára. És közvetlenül a MiamiCoin hozamából fogunk nekik bitcoint adni”.

- Advertisement -

Olvastad már? A bitcoin jelenlegi viselkedése a 2017-es kitörés előszelét tükrözi az elemzők szerint

Forrás: cointelegraph.com


SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.