Mi történik a bitcoinnal, ha tényleg megérkeznek az intézményi befektetők?

-

A következő bikafutamot várhatóan az intézményi szereplők által a szektorba fektetett pénz fogja előidézni.
A hagyományos befektetési termékekhez képest elképesztően nagy profit lehetősége, és a megbízható piaci szereplők által nyújtott, magas fokú letétkezelési szolgáltatások csábítóan hangzanak. Hogy áll a helyzet most?

Türelem rózsát terem

A Bloomberg szerint a nagyobb befektetők egyelőre a partvonalon várakoznak, a legjobb időpontot keresve a beszálláshoz. Eközben viszont a kriptós befektetési alapok sorra zárnak be.
Idén közel 70 dobta be a törölközőt, köztük nyugdíjalapok, családi vagyonkezelők, és magánszemélyek által kezeltek egyaránt. Az újonnan induló alapok száma pedig a tavalyi felénél is kevesebb.
Természetesen még mindig mindenki várja a SEC döntését, hogy végre rábólintsanak a Bitcoin ETF-re.
Gyakorlatilag a teljes évet halasztásokkal töltötték két beadvány esetében is, mire kifogytak az elodázási lehetőségekből. Ezután inkább elutasították az indítványokat.
Annak ellenére tették ezt, hogy még februárban Robert J. Jackson Jr, a szervezet egyik felügyelője kijelentette, a Bitcoin ETF elkerülhetetlen lesz.

Az első fecskék már megjelentek

Nem jelenthetjük ki azonban, hogy eddig egy intézményi befektetés sem történt. A Skew elemzőtársaság egy tweet-sorozatban válaszolt a Bloombergnek.


Bizonyítható, hogy az LMAX nevű tőzsde-társaság folyamatosan növeli a részesedését a kriptopiacon, mégpedig bitcoin spot piacán. A Krakent és a Bitstampot már lekörözte, mostanra a Coinbase volumenét közelíti.
A CME, a chicagoi tőzsde júniusban két körben is másfél milliárd dollár értékben helyezett ki BTC határidős szerződéseket, ezzel a Bitmex számainak a 35%-át produkálta.
A felületen használható maximális tőkeáttétben van különbség, így ez azt is jelentheti, hogy a valós részesedésük nagyobb, mint a magasabb tőkeáttétellel dolgozó derivatíva-kereskedési platformoknak.
A Bakkt fizikai bitcoinnal fedezett határidős termékei iránti kereslet is növekszik, és az iparági hírek alapján mind a CME, mind a Bakkt opciós kereskedési lehetőségeket is indít a következő hónapok során.

Év végi bitcoin blues

Azt is meg kell említeni viszont, hogy a Skew mérései alapján a CME határidős szerződései iránti érdeklődés féléves mélyponton van. A kereskedők könnyen lehet, hogy idénre már letették a lantot.


Szóval amellett, hogy a jelek szerint az intézményi szereplés lassan de biztosan növekszik, még mindig csak várunk az ígért nagy beszállásra.
Lehet, hogy 2020 lesz az év, amikor végre látni fogjuk az intézményi pénz beáramlását, vagy akár a már legendássá vált Bitcoin ETF megjelenését is?
A szemünk mindenesetre legyen nyitva.

Olvastad már? Ha a történelem ismétli önmagát, masszív növekedésre kell számítani

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptovaluták és az online kaszinó oldalak közötti kapcsolat

Vendégbejegyzés Ha összességében tekintjük át a 2020-as évtized internetes trendjeit, akkor szinte egyértelmű, hogy a címbe foglalt két téma egy képzeletbeli listán előkelő helyen szerepelne. Az...

ICP vs. DOGE árfolyam elemzés 03.28.

Prémium ICP vs. DOGE Az Internet Computer (ICP) a múlt héten felülmúlta a Dogecoin (DOGE) teljesítményét, mivel értéke több mint 50%-kal emelkedett a hét nap alatt a...

Ha ezeket a tokeneket most biztosítod, akkor az gyümölcsözővé teheted az altszezont

Vendégbejegyzés A kriptopiacon nagy a várakozás a következő altcoin szezon közeledtével, amely az előrejelzések szerint körülbelül 45 nap múlva kezdődik. Ez a ciklus, amelyet a Bitcoin (BTC)...

Egyre kevesebb a bitcoin a piacon, régi címek is mozgolódni kezdtek

Egy új jelentés szerint a bitcoin iránti igény nagymértékben meg fogja haladni a kínálatot, minden eddiginél komolyabb felugrást eredményezve. A CryptoQuant úgy fogalmazott, hogy az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!