Meglepő kijelentést tett a Microstrategy vezérigazgatója

-

Michael Saylor, a Microstrategy vezérigazgatója azt mondta, a vállalata 100 évig fog bitcoint tartani, és nem áll szándékukban ezen változtatni.

Augusztus 11-én az üzleti intelligenciával foglalkozó cég bejelentette, miszerint 21.454 BTC-t vásárolt 250 millió dolláros összértékben.

Ez a befektetés jelenleg több mint 278 millió dollárt ér, amely 11%-os növekedést jelent két hónapon belül. Azóta még több bitcoint vásároltak.

A Raoul Pal, a Real Vision vezérigazgatója által készített interjúban Saylor elmondta, a 250 millió dolláros befektetési döntésről az igazgatótanács értesítette a cég befektetőit, könyvvizsgálóit és vezetőit.

Mint fogalmazott:

„Ez nem spekuláció vagy fedezet. Ez egy megfontolt vállalati stratégia a Bitcoin Standard adoptálására.”

A Microstrategy azért döntött portfóliója átalakítása mellett, hogy így válaszolhasson a legutóbbi globális gazdasági bizonytalanságokra, és hogy felfedezhesse a hosszú távú értéktárolók világát.

Miután azonban többféle lehetőséget is megvizsgáltak 100 éves kilátással, Saylor a Bitcoin mellett döntött egyetlen opcióként. Az adózás és egyéb költségek szinte minden más eszközt kinyírnak, összegzett. Amelyeket pedig mégsem, azokat a vezérigazgatók, kormányok, országok nyomorítják meg.

A bitcoin viszont folyamatosan fejlődik, idővel pedig egyre keményebb, erősebb és gyorsabb lesz – véli Saylor, aki úgy írja le a BTC-t, mint „kibernetikus darazsak kaptárja, amelyet titkosított energia fala véd”.

Amikor az Ethereumra mint a Bitcoin alternatívájára terelődött a szó, elmondta Palnak, miszerint nem versenyeznek, mivel „még mindig a funkcionalitásért küzdenek”. Kifejtette, hogy „még bizonyítania kell”.

Hozzátette:

„Vannak centralizált versenytársak, és vannak olyanok [Ethereum], amelyek még eddig még nem végeztek a funkcionális architektúrával”.

Azt a tényt, hogy a bitcoin olyan hatalmas a többi kriptopénzhez viszonyítva „a piac is kiáltja a győztes formájában […], felfalja a világot.”

Saylor megerősítette, hogy a bitcoin a világ vezető biztosítéka, amelyet még csak nem is lehet az aranyhoz vagy más árucikkekhez hasonlítani.

Elmondta Palnak, miszerint ha 100 millió dollár készpénzt birtokolnánk 100 évig, akkor elveszítenénk az értékének a 99%-át. Ha mindezt aranyban tartanánk, akkor még legjobb esetben is 85%-os értékvesztésre kell számítanunk.

Saylor a Bitcoint úgy írja le, mint amely hasonlóan teljesít az olyan monetáris eszközökkel, mint az arany, csakhogy jobban, és a felhígulástól való félelem nélkül – a bitcoin aranyhoz való hasonlítása olyan, mint a vas téglához való hasonlítása:

„A Bitcoin, ha nem százszor jobb mint az arany, akkor milliószor jobb, mint az arany”

A bitcoinnal – érvelt Saylor – „bárki egy másodperc alatt megvizsgálhatja, vajon birtoklom-e a coint”, és a „világon bárhová elküldhetem mindössze 5 dollárért.” Hozzátette hogy szombat délután 100 millió dollárnyi BTC likvidálására készül.

Saylor azt mondta Palnak, miszerint túl sok ember véli úgy, hogy gyenge kezei vannak. „Igen, Saylor majd eladja és dumpolni fog.

Aztán megint bevásárol és megint egy új céget vesz rajta.” A valóságban azonban nem adja el, mivel – mint magyarázta – hosszú távon még mindig benne van.

A kétórás interjú zárásaképp Saylor megemlítette, miszerint cégének vezetői szorosan figyelik a kriptotér fejlesztőit:

„A teljes csapatom hallgat arra, amit ti mondtok, fiúk.”

Olvastad már? PTJ: a bitcoin olyan mintha „korán vettél volna Apple- vagy Google-részvényt”

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Soha nem látott XRP árnövekedést jöhet?

Cameron Fous neves kriptoblogger és kereskedő nemrég merész jóslatot tett az XRP jövőjével kapcsolatban. Fous a Twitteren osztotta meg meglátásait, és azt állította, hogy az XRP...

Bitcoin: A shortolokat nem hatotta meg a piaci zűrzavar

Az amerikai szabályozó hatóságok intézkedései által kiváltott folyamatos piaci zűrzavar jelentősen befolyásolta a Bitcoin (BTC) és más altcoinok teljesítményét, a FUD pedig a mindennapok rendjévé...

A DeFi tokenek birtokosainak óvatosnak kell lenniük

A legfrissebb adatok szerint aggodalomra ad okot, hogy a népszerű DeFi tokenek, mint az Uniswap (UNI), Curve (CRV) és SushiSwap (SUSHI) nem mutatnak jelentős árnövekedést. Vajon...

Bitcoin technikai elemzés 06.09.

Prémium Bitcoin A pénteki kereskedés során a Bitcoin 26.500 dollár körül ingadozott, miután a 26 200 dolláros szint körül támaszt szerzett. A négyórás grafikonon a Bitcoin jelenleg a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!