Mastercard alelnöke szerint a bitcoin túl ingatag a fizetésekhez

-

A bitcoint volatilitása akadályozza meg a fizetési eszközzé válástól – mondta Ann Cairns, a Mastercard ügyvezető alelnöke.
A kártyaóriás cég vezetése tegnap nyilatkozott a Future of Money konferencián. Szerintük a bitcoin jelenleg használhatatlan fizetőeszköz nagyfokú volatilitása miatt.

„A Bitcoin nem úgy viselkedik, mint egy fizetési eszköz. Túl ingatag és túl lassúak a tranzakciói.”mondta Cairns.

Kifejtette, hogy bár a Mastercard jelenleg is együtt dolgozik számos központi bankkal, hogy a stablecoinokat a hálózatához tudja adni, egyelőre azonban helyénvalóbb a bitcoinra mint értékmegőrző eszközre gondolni, az aranyhoz hasonlóan.

„Tehát, ha ketten elmegyünk kávézni, és én bitcoinnal szeretnék fizetni, előfordulhat, hogy a kávé 40%-kal többe kerül, mire kihozza a pincér. Ráadásul a tranzakció tényleges rendezése 10 percbe telik.” – jegyezte meg Cairns.

A stablecoinok viszont olyan kriptovaluták, melyeknek ára alig, vagy egyáltalán nem ingadozik.
A tokenek – mint a USDT vagy a BUSD – az amerikai dollár árfolyamához vannak rögzítve, és kialakításukból adódóan folyamatosan megtartják rögzített értéküket.

LÉGY TE A KRIPTOWORLD CSÁSZÁRA


Ez azt jelenti, hogy például 1 USDT-nek mindig meg kell egyeznie az 1 dollárral. Hogy ezt elérjék a stablecoin-kibocsátóknak minimum akkora dollártartalékkal kell rendelkezniük, ami megegyezik a forgalomban lévő tokenek teljes mennyiségével.
Így a felhasználók elkölthetik, vagy készpénzre válthatják a stablecoinokat, mivel azok a fiat pénzzel egyenértékűek.
Ahogy arról a Kriptoworld is beszámolt, a Mastercard nemrég bejelentette, hogy 2021 végétől hálózata „közvetlenül támogatja majd a kiválasztott kriptopénzeket.” Azonban úgy tűnik, ez csak a stablecoinok csoportjára fog vonatkozni.

„Kriptopartnereink az ő oldalukon hagyományos pénznemekre váltják digitális eszközeiket, majd továbbítják azokat a Mastercard hálózatán. A digitális eszközök közvetlen támogatására való áttérésünk még több kereskedő számára teszi lehetővé a kriptó elfogadását. Ezt azonban jelenleg minden digitális eszköz esetében sajátos tulajdonjogi problémák korlátozzák.” – magyarázta akkor a vállalat blogja.

A Mastercard megjegyezte, hogy a kriptoeszközök támogatásának hozzáadásával a vállalat hatékonysága javulhat, illetve lehetővé teszi a fogyasztók és kereskedők számára, hogy elkerüljék a kripto és a hagyományos eszközök közötti oda-vissza váltást a vásárlásoknál.

Olvastad már? 5 millió dollárnyi bitcoint utalt valaki, amely 2010 óta nem mozdult

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Andrew Gilmour

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai befektetési bank TD Cowen bezárja kripto üzletágát

Az amerikai befektetési bank, a TD Cowen bejelentette, hogy egy évvel az indulás után bezárja kriptopénzekkel foglalkozó egységét, a Cowen Digitalt. A bank 2022 márciusában indította...

A Bitcoin újra túlszárnyalja magát, 2023 a BTC éve?

A Bitcoin meredek növekedése az amerikai bankválság közepette megerősítette a régóta támogatott narratíváját, miszerint biztonságos eszköz. Az elmúlt hónapokban a világ legnagyobb piaci tőkeértékű kriptoeszközének számító...

A június lehet az Ethereum hónapja?

A júniusban induló hongkongi zöld út a kriptók számára megnyitja az utat a likviditás beáramlása előtt, de ez nem feltétlenül lesz azonnal. A kriptovaluták, különösen az...

Polygon technikai elemzés 06.01.

Prémium Polygon Május közepétől kezdve a Polygon egy erőteljes fellendülést mutatott, 0,8177 dollárról 0,95 dollár fölé emelkedett. A 0,95 dolláros árszint azonban január végétől áprilisig egy makacs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!