Mark Cuban: „A Tőzsdefelügyelet valójában nem akarja megvédeni a kisbefektetőket”

A bíróságon nemrégiben olyan döntés született a Terraform Labs, és az alapító Do Kwon ügyében, amelyet aztán a jogászok a Ripple esetében is érvényesíteni szeretnének.

A SEC ennek egyáltalán nem örül, mivel számukra kedvezőtlen döntésről van szó.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Mark Cuban rávilágított, hogy a SEC a periratában minden egyes tokenvásárlót befektetőként határoz meg, amely félrevezető lehet.

„Az XRP esetében nem ez a helyzet, és a Ripple ezt elég világossá tette. Az értékpapíroknak egyetlen célja van, mégpedig a befektetés. A kriptoiparban és a defiben nem lehet meghatározni, hogy egy-egy vásárlás milyen céllal történik. A blokklánc viszont lehetővé teszi, hogy az emberek lássák, ilyen és ilyen tranzakciókat hajtottak végre az adott tokennel, mivel az alkalmas a tranzakciókra.”

A Shark Tank népszerű műsorvezetője elmondta, a SEC még ezek után is nyugodtan utánamehet a kriptotőzsdéknek, ha mindenképpen úgy érzi, hogy szabályoznia kell azokat.

A nemrégiben született bírósági döntés esetén szerinte még bőven van szürke folt, de a SEC megtehette volna, hogy lemásolja a japán modellt, és megfelelő befektető-védelmi szabályokat hoz.

Ehelyett viszont inkább pereskedni kezdett, és ez nem tűnik egészséges viselkedésnek egy kriptobefektető, vagy egy kriptoipari vállalkozás szemszögéből nézve.

„A SEC az egyéni befektetőktől és a vállalatoktól is azt várja el, hogy bízzanak meg egy értékpapír-jogászt, aki majd utánanéz mindennek. A SEC azt mondja, hogy a befektetőket akarja védeni, mindig is ezt akarták. Ez nem igaz. Becsődölt végek részvényeivel bonyolítanak milliárdos forgalmat, de a centes részvények is megérnének egy misét. A SEC pereskedni akar, újra és újra, és újra. Ennek vége szakadna, ha világos szabályok születnének.”

Cuban már korábban is kritizálta a hivatal alkalmatlanságát, és úgy fogalmazott, hogy arrogáns viselkedésre vall azt gondolni, hogy a szabályrendszerük megfelel minden lehetséges szituációra.

Júniusban személyesen is adott ajánlásokat, hogy hogyan szabályozhatná a SEC a kriptoipart.

A Ripple ügyében született döntést követően több politikus ismét felvetette, hogy a Kongresszusnak szabályoznia kellene a területet, főleg, mert a SEC elmondta, fellebbezni fognak a döntés ellen.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az elnök, Gary Gensler csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, amelyet a lakossági kisbefektetőkkel kapcsolatban hozott, és elmondta, továbbra is erőt fognak mutatni a kriptós cégekkel szemben.

A Kongresszustól több anyagi forrást kért, hogy dolgozni tudjanak a kriptós problémák felderítésén.


Olvastad már? Az OpenAI vezérigazgatója ma bemutatja „a kriptopénzt„

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tényleg felvásárlás vár a Binance-re?

A Binance, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, reagált a cég eladásáról szóló szóbeszédre. He Yi, a kriptotőzsde társalapítója, alaptalan híresztelésnek nevezte a pletykákat, amelyeket szerinte...

A sikeres ICO-t folytató Best Wallet 200 dolláros mém versenyt indít

Vendégbejegyzés A Best Wallet ($BEST) előértékesítése már meghaladta a 10 millió dolláros mérföldkövet, és az “ötletgazda” nem más, mint a kriptoföld vezető Web3 tárcája. Még nem telt...

Az XRP-be 8,5 millió dollár áramlott be, a bitcoinból közben 350 millió távozott

Éles fordulat történt a digitális eszközök befektetési trendjeiben, mivel 415 millió dolláros tőkekiáramlás történt. Ez 19 egymást követő hét beáramlása után következett be az amerikai...

A 100 dollárodból akár 100.000 dollár is lehet – csak ha elég gyors vagy! Tartsa szemmel ezt a 6 altcoint

Vendégbejegyzés A kriptopiac dübörög, és gyors lehetőségeket kínál a jelentős nyereségek elérésére. A bikafutás kibontakozásával bizonyos altcoinok olyan ígéretesnek tűnnek, mint még soha. Az időben történő befektetések...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.