Már a defit is élteti Mark Cuban milliárdos befektető

-

Mark Cuban milliárdos befektetőt az utóbbi időben igencsak górcső alá vette a kriptoágazat.
A dolog egy Bitcoinról és Ethereumról szóló Twitter-bejegyzéssel kezdődött, újonnan pedig a decentralizált pénzügyi tokenekről nyilatkozik elismerően.

Cubant egyébként már régóta folyton faggatják a bitcoinról, ami nem csoda, hiszen egy prominens befektetőről és médiaszemélyiségről van szó, aki olyan jelentős projektekben vesz részt, mint mondjuk a „Shark Tank”.
Egy korábbi reddites „kérdezz-felelekben” Cuban megerősítette, hogy valóban kacsingat a defiágazat felé, amelyet egyébként a Twitter-posztjai is megerősíteni látszanak.
Ami érdekes, hogy az AMA subreddit helyett az eseményt WallStreetBetsen tartották meg, amely a már legendássá vált GME-incidens óta parabolikus növekedést tapasztalt a felhasználók számának tekintetében.

Cuban a defiről beszélt

A Reddit-bejegyzésekben a jelenlegi kriptovagyonáról is kérdezték a befektetőt. Cuban megjegyezte, hogy jelenleg aave és sushi tokenekkel rendelkezik.
Ez megerősíti azon lánckövető elemzők feltevését, mely szerint a múlt héten egy Mark Cubanhez köthető tárcán aave-t tárolnak, melynek egy része a protokollon került stake-elésre. További elemzések azt is feltárták, hogy egy másik, szintén Cuban által birtokolt tárcán sushi található.
Míg ez idáig nem lehetett minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy valóban Cuban állt-e a kriptovagyon mögött, ez a Reddit-bejegyzés most megerősítette mindezt.
A kommentből az is kiolvasható, hogy a milliárdos bitcoinnal, ethereummal és litecoinnal is rendelkezik, amely annyira azért nem meglepő.


Hozzátette, hogy véleménye szerint a defi már egy külön ágazatnak számít, akárcsak a nanotechnológia, a zöld technológia, valamint az egyéb technológiai osztályok, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy „felrobbanjanak az elkövetkező 10 éven belül.”

Ezenfelül további dolgokat árult el a szélesebb kriptovilággal kapcsolatos álláspontjait illetően.
Külön kiemelte a bitcoin-hodlerek (ezt a kifejezést használta) erősségét, megjegyezve, hogy még ha a 2017-es rali csúcsán vásároltak is be, most még akkor is lehetőségük van profitot realizálni.


Természetesen a GameStop esete mellett sem mehetett el szó nélkül, próbálta azt a hatást kelteni, hogy ideológiailag egyetért a WallStreetBets csoport véleményével.

Olvastad már? Mi az a Cardano (ADA)

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!