Leállítja az NFT projektjét a Starbucks

A tavalyi év során több nagy cég leállt a saját NFT-projektjével, most pedig a Starbucks jelentette be, hogy ők is ugyanígy tesznek.

A kávézólánc digitális bélyegeket adott ki token formájában, amelyeket a vendégeik jutalomént kaphattak meg.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tervek alapján idén március végéin működő, Odyssey Beta néven futó kezdeményezés keretein belül a vásárlók különböző játékos feladatokban vehettek részt, ahol jutalomként tokeneket kaphattak, amelyeket aztán további játékokra, vagy egyedi élményekre válthattak át.

Emellett egy saját piacteret is fenntartottak ennek a projektnek, és egy saját közösségi Discord-csatornát, amelyeket szintén leállítanak majd.

„Az Odyssey Marketplace a jelenlegi formájában megszűnik, és a Nifty piacterére költözik át. Az Odyssey kollekció elemeivel a továbbiakban azon a platformon lehet kereskedni.”

A leállás pontos okát nem osztotta meg a Starbucks, és a jelenlegi információk alapján azt sem lehet tudni, hogy a cég tervez-e bármiféle további web3-as kezdeményezést.

A cég mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a cég előrehaladása nem áll meg a területen, és felkészülnek a folytatásra.

A Starbucks NFT-projektje 2022 szeptemberében indult, amely kifejezetten nehéz időszaknak számított a kriptoiparban. Májusban bedőlt a Terra ökoszisztéma, júliusban a Celsius, majd nem sokkal később az FTX tőzsde is.

Az Odyssey kollekciót a Polygon hálózatán indították el, mivel annak alacsony az energiafogyasztása.

Akkor úgy fogalmaztak, hogy a proof of stake szavazási megoldása sokkal energiahatékonyabb, így azon a rendszeren fogják futtatni a projektjüket.

Januárban a Gamestop is bejelentette, hogy leállítják az NFT-piacterüket, és tavaly ilyenkor a Meta is inaktiválta az NFT funkciókat a Facebook és az Instagram platformokon.

Ez utóbbiak esetében mindössze 10 hónapon keresztül voltak aktívak az NFT-k.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A sajtóban 2023 decemberében jelent meg egy felmérés, amelyben különböző web3-as vállalatokat kérdeztek meg, hogy a várakozásaik alapján a 2024-es évben hogyan alakul az NFT-szektor sora.

Egyes nézetek szerint az NFT-k valódi eszközosztállyá növekednek majd, valódi felhasználási módokkal, és ezzel bebizonyítják, hogy a területben több rejlik, mint a profilképek kollekciói, mivel ennél értékesebb piacokra is be lehet majd törni a technológiával, például a nemesfémek, vagy az ingatlanok területére.

Olvastad már? A Book of Meme mém érme vilámgyorsan elérte az 1 milliárdos kapitalizációt, a Dogecoin20 lehet a következő?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin árfolyam: medvés nyomás alatt a hétvégi visszapattanás után

A hétvégén a bitcoin 8,6%-ot tudott visszapattanni, 59.100 dollárról 64.200 dollárra. Miután vasárnap, június 7-én elérte ezt a lokális csúcsot, a vezető kriptovaluta már másnap...

Véget érhet a kriptovaluták kriminalizációja Magyarországon – és ez mindenkinek jó hír

Az elmúlt egy évben Magyarországon olyan jogi környezet alakult ki a kriptovaluták körül, amely komoly bizonytalanságot okozott a befektetők, a szolgáltatók és még a jogászok...

Saylor szerint az AI miatt dőlt be a Bitcoin, de vajon igaza van?

Amikor a Bitcoin ára megy felfelé, mindenki zseninek hiszi magát, és mindenki magáénak akarja a sikert. De amikor beüt a korrekció, hirtelen elindul a mutogatás,...

Amikor az AI már pénzt is kap a kezébe, onnantól tényleg nehéz lesz megállítani?

Eddig az AI-ról meg a kriptóról szóló sztorik kimerültek abban, hogy a ChatGPT megmondta, mikor érdemes venni a Solanát, vagy valaki elindított egy újabb "AI-alapú"...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.