Körkép: kínai bányászat, európai felmérés, John McAfee és az UFO-k

Az európaiak optimistábban tekintenek a bitcoin jövőjére. Egy nemrég megjelent kutatás szerint a megkérdezettek kétharmada hisz a kriptopénzekben.
Úgy vélik, hogy ebben az évtizedben nőni fog az értékük. Mindemellett néhány interjúalany azt állította, úgy tekintenek a bitcoinra mint a jövő valutájára, amely megváltoztatja a világot és beindítja a gazdaságot.

Válts stabilcoinokat a CoinCashnél! Kattints a részletekért!

1 cent egy kilowattóráért? Kínában lehetséges!

Ya’an városának önkormánya a kínai Szecsuán tartományban bejelentette, hogy támogatják a Bitcoin-bányászást. Ha a bányászok ki szeretnék használni a helyi vízerőmű erőforrásait, akkor azt szinte ingyen megtehetik.
A dokumentumot, amelyet Ya’an város képviselői tettek közzé, szöges ellentétben áll azzal, hogy a törvényhozók hogyan döntöttek 2018 folyamán.
Az állam és a Kínai Jegybank akkoriban ezt az műveletet szükségtelennek nevezte, és elriasztották a vállalkozásokat a tevékenységtől. Azokban az időkben nagyon nehéz volt a kommunista országban kriptopénzt bányászni.
Ez manapság teljesen másképp van. Ha egyértelműen bizonyítod, hogy bitcoint bányászol, akkor 1 kW/h vehetsz áramot.
A törvényhozók eldöntötték, hogy támogatni fogják a blokklánc-technológiát, amely felhasználható lehet az új létesítmények építésekor és az új infrastruktúrák létrehozásakor.

Az európaiak 66%-a pozitívan tekint a bitcoinra

Az európaiak optimálisabban tekintenek a Bitcoin jövőjére. Egy nemrég megjelent kutatás szerint a megkérdezettek kétharmada hisz a kriptopénzekben.
Úgy vélik, hogy ebben az évtizedben nőni fog az értékük. Mindemellett néhány interjúalany azt állította, hogy úgy tekintenek a Bitcoinra mint a jövő valutájára, amely megváltoztatja a világot és beindítja a gazdaságot.
A kutatást végző Crypto Exchange Bitflyer elmondta, hogy az európaiak szükséget éreznek a változásra, egy új, elsősorban digitális eszköz alkalmazására.
Mindezt fokozza az a tény is, hogy koronavírus-járvány miatt az egész világon globális krízis alakult ki.

Az részvények nőnek, a gazdagok keresnek, a nép inflációval fizet

A koronakrízis nagy lyukakat hagyott a gazdaságban, amelyért még néhány évig fizetni fogunk.
Valószínűleg mindaddig, amíg nem szabadulunk meg az adósságoktól, még nagyobb válság és egyre növekvő szakadék lesz a gazdagok és a szegények között.

John McAfee – a Pentagon megerősítette az UFO-k létezését

John McAfee volt az, aki megteremtette a világon a technológiai bolondok imidzsét. Évek óta szórakoztat minket a történeteivel és nyilatkozataival. 2017-ben például azt állította, hogy a bitcoin az év végére eléri az 500 000 dolláros értéket.
Ezután kijavította magát, és előrejelzését egymilló dollárra változtatta. Azzal fűszerezte a fogadást, hogy ha ellenkezőleg történik megeszi a péniszét.
Ez igazából csak egy a sok bolondságából, amelyek híresé tették. Újabban azt gondolja, hogy a Pentagon tud az UFO-k létezéséről.
Egyértelmű bizonyítékokkal azonban nem rendelkezik. Inkább ismét csak spekulál.

Olvastad már? Az arany ára csökken, a részvényindexek nőnek – mi lesz a bitcoinnal?

Forrás: kryptomagazin.sk
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Magic Eden per: a tokenvásárlók szerint a felhasználási módok jó része csak marketing volt

Amikor egy kriptoprojekt elindul, a whitepaper mindig tele van hangzatos ígéretekkel. Multichain támogatás. DAO governance. Buyback. Eddig a piac nagyjából elfogadta, hogy ezeknek a fele...

Az Empery Digital hátat fordít a bitcoinnak, és AI adatközpontra áll át

A kriptopiac egyik legérdekesebb vállalati drámája épp most zajlik a szemünk előtt, de nem a tőzsdén, hanem a szervertermekben. Az Empery Digital, amely korábban hangosan...

Digitális rubel: Oroszország szeptemberben indítja a CBDC-t

Oroszország jegybankelnöke, Elvira Nabiullina megerősítette, hogy az ország két hónapon belül kész bevezetni a jegybanki digitális valutáját (CBDC), a tavaly meghatározott ütemtervnek megfelelően. Az orosz állami...

USDC-szolgáltatást indít a Standard Chartered intézményi ügyfeleknek

Az intézmények egyetlen ügyfélfelvételi folyamaton keresztül vehetik igénybe a letétkezelési, banki és stablecoin-szolgáltatásokat. A Standard Chartered lett az első globálisan rendszerszinten jelentős bank (G-SIB), amely lehetővé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.