A KFC blokklánccal kísérletezik a hirdetési iparban

-

A KFC nemrégiben jelentette be, hogy a Közel-keleten egy blokkláncos tesztprogramot indít, amelybe a saját hirdetési rendszerét vonja be, ezzel növelve annak hatékonyságát, és egyben nagyobb médiajelenlétet megvalósítva.
Az AMEinfo hasábjain megjelent hír szerint a KFC a blokklánctól nagyobb átláthatóságot vár a hirdetések terén.

Válts stabilcoinokat a CoinCashnél! Kattints a részletekért!

Emellett a biztonsági, és a magánszférát érintő kérdésekben is előrelépésre számítanak, mind a cég, mind a hirdetők, mind pedig a fogyasztókat tekintve.

Megosztott adatbázis fogja az átláthatóságot szolgálni

A pilot-program célja, hogy megmutassa a különböző márkák számára, hogyan segíti a blokklánc az adatkezelést, hogyan növelheti a láthatóságot és optimalizálhatja a hirdetések költség-haszon arányát.
Emellett a cég abban is reménykedik, hogy eszközként szolgálhat a csalások ellen is, hiszen a blokklánc transzparens, a hirdetésekről mindent tudni lehet, az adatok pedig valós időben frissülnek.
A KFC Yum! Brands üzletágának marketing igazgatója, Ozge Zoralioglu ezt így fogalmazta meg:

„A KFC mostantól részesül a megnövekedett láthatóság előnyeiből, amely a valós idejű adatoknak, és az állandó frissítéseknek köszönhető. Minden információ autentikus, módosítatlan, és hiteles.”

Gyorséttermek és kriptopénzek

A KFC nem először vág bele kriptopénz vonatkozású projektbe. A kanadai leányvállalatuk például 2018-ban piacra dobott egy Bitcoin Bucket nevű menüt, amelyet kizárólag bitcoinnal lehetett náluk megvásárolni.
A KFC példáján felbuzdulva pedig a Church’s Chicken étteremlánc vezette be 10 venezuelai éttermében a DASH kriptopénzt, mint választható fizetési megoldást.
A másik nemzetközi lánc, amely lehetővé tette a bitcoinos fizetést, a Burger King volt, mégpedig a világon elsőként, Hollandiában, 2016-ban.
Kicsit később a németországi üzleteik is lehetővé tették az internetes és a mobilos fizetésnél, hogy kriptót használjanak a vevőik.
Mindazonáltal idővel ez a lehetőség megszűnt a Burger King létesítményeiben, és a cég bejelentette, hogy az elfogadás csupán időszakos promóciós célokat szolgált.

Olvastad már? A bitcoin áttörte az „optimális short” szintet – mit jelent ez pontosan?

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Szakértők a kriptopiac szabályozásáról és a kriptoeszközök intézményi elfogadásáról

Jelentős pénzügyi intézmények figyeltek fel az utóbbi időben a kriptovalutákra és fogadják el ezeket törvényes pénzügyi eszközként. A blokklánc technológia a tranzakciók gyorsasága és átláthatósága...

Ezért lehet, hogy Solana újbóli 200 dolláros látogatása az orrunk előtt van

A Solana (SOL) március 26-án utalt a 200 dollárra való elmozdulásra, majd a kriptopénz később 185 dollárra esett vissza. A CoinGecko szerint a SOL értéke az...

🚀 A következő altcoin csillagok: A befektetési dicsőség 100-szorosának eléréséhez szükséges stratégiák

Vendégbejegyzés A Bitcoin következő feleződése az egekbe repítheti az árfolyamát, egyes előrejelzések szerint akár a 200.000 dollárt is elérheti. A vezető kriptopénz ilyen robbanásszerű potenciálja nyomán a...

Az alkalomhoz illő felemelkedés: A következő kriptocsillagok szárnyaló sikerre készülnek

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca figyelemre méltó fellendülésnek volt tanúja, a teljes piaci kapitalizáció 2,8 billió dollár fölé szökött. Erre a jelentős fellendülésre a múlt heti viharos időszak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!