Költségátlagolós vásárlással a BTC hozama idén 49%

Idei évre 49%-os hasznod lenne, ha a bitcoinodat heti bontásban vásároltad volna meg. Ez szép eredmény, és bizonyíték, hogy érdemes elosztani a bevásárlásokat, valamint, hogy a befektetés nem feltétlenül a tőzsdézők elfoglaltsága.
A költségátlagolós, vagy az egyszer nagy tételes vásárlás a jobb döntés? Ha egy alkalommal veszel bitcoint, sok múlik az időzítésen.

Mindazonáltal, a bevásárlást szétosztva egy hosszabb időtartamra, jó megtérülést eredményezhet a befektetőknek.
A kriptós körökben jól ismert Anthony Pompliano Twitteren osztotta meg követőivel a kimutatását, amely szerint, ha idén minden egyes héten vásároltál volna adott összegért BTC-t, a befektetésed most éppen 49%-os pluszban lenne.


Amellett, hogy a 2018-as piac lényegesen gyengébb volt az ideinél, a költségátlagolós vásárlás esetében most akkor is 27% pluszban lennél, ha pedig egészen 2017 elejére visszamegyünk, onnantól számolva a még meggyőzőbb 156%-ot kapjuk.


Ezek kétségtelenül meggyőző számok, és megmutatják, hogy a bitcoin erőssége hosszú távú befektetésként látszik igazán. Figyelembe véve az aktuális piaci turbulenciákat és a hirtelen pánikokat, fontos, hogy ezt a hosszú távú perspektívát észben tartsuk. Az átlagolós bevásárlás akkor is működik, ha a ’18-ashoz hasonló durva, medvés időszakot élünk át.
Ha mindezt átgondoljuk, nem riaszthat el minket a hatalmas volatilitás, és nem érezhetjük úgy, hogy azonnal el kell adnunk a coinjainkat.
A hosszú távú berendezkedés biztosítja a tartós emelkedést, a jövőre esedékes blokkjutalom-felezés pedig különösen biztató lehetőségeket tartogat.
Szóval, ha nem vagy biztos abban, hogy mikor kellene beszállnod a buliba, egyszerűen oszd szét a vásárlásod. Ezzel a módszerrel nem fogsz stresszelni a napi árfolyam-mozgásokon.

Olvastad már? A kriptókat a csomópontok alapján kellene rangsorolni, nem a kapitalizáció alapján

Ez a stratégia azért is hasznos – a hosszú távú profitlehetőség mellett –, mert segít nyugodtnak maradni az előrejelezhetetlen piac káoszában is.
Forrás: beincrypto.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.