Képes lesz a PEPE egy újabb bikafutamra? A szakértők inkább ezt az érmét figyelik

-


Vendégbejegyzés


A Pepe (PEPE) a 2023-as év egyik legérdekesebb kriptovalutája volt, amely a közösségi médiában is bemutatta a lakossági kereskedők erejét.

Azonban most, hogy a PEPE mintegy 81%-kal az eddigi csúcsértéke alatt kereskedik, a szakértők véleménye már megoszlik abban a kérdésben, hogy az érme átélhet-e valaha egy újabb bikafutamot.

PEPE

A bizonytalanság olyannyira elterjedt, hogy néhány mém érme kereskedő már egy új előértékesítési projekt, a Meme Kombat (MK) iránt érdeklődik inkább, és határozottan úgy gondolják, hogy az év hátralévő részében nagy dolgok várnak rá. 

A Pepe ármozgása egy lehetséges bullish fordulatot vetít előre

PEPE

A CoinMarketCap szerint a PEPE a cikk írásakor 0,00000073 dollár körül mozog, 24 órás kereskedési volumene pedig 95,25 millió dollár.

Ezzel a PEPE dicsekedhet a világ legnagyobb mém érméi között a harmadik hellyel, és olyan eredményes érméket hagyott hátra, mint a Bone ShibaSwap (BONE), a FLOKI (FLOKI), és a Baby Doge Coin (BabyDoge).

Ugyan azt nem tagadhatjuk, hogy a PEPE a májusi csúcshoz viszonyítva erős visszaesést produkált, de az elmúlt pár napban az érmének sikerült egy kicsit összeszednie magát, és enyhe emelkedést mutatva az árfolyam 17%-kal emelkedett.

Ez az emelkedő tendencia segített a PEPE-nek kilábalni az augusztus vége óta tartó csökkenő ék alakzatból, ami szerencsés fordulat jele lehet, és felkeltheti a befektetői érdeklődést is. 

A cikk írásakor úgy látszik, hogy a PEPE a napi grafikonon ellenállásként teszteli a 20 napos exponenciális mozgóátlagot (EMA), és már kész is átlépni rajta. 

Amennyiben a PEPE az EMA felett zár majd, az egy erős bikás lendületet jele volna, ami jó alap lehet egy tartósabb emelkedéshez.

Csatlakozz a Meme Kombat előértékesítéséhez

A PEPE bikafutása valószínűtlen

Igaz, hogy a technikai adatok pozitívan festenek, de a PEPE még mindig szenved a hasznosság hiányától.

Használati érték nélkül pedig bizony alaposan megkérdőjelezhető a PEPE hosszú távú életképessége, hiszen csak spekulálni lehet vele, más egyébre nem tudják alkalmazni a kereskedők.

Amíg a fejlesztők nem adnak erre egy kézzelfogható megoldást, az árfolyam várhatóan továbbra is a volatilitás mezején stagnál, esetleg csak a közösségi médiacsatornákról érkező hype viheti előre.

A Pepe Coin hivatalos honlapja szerint tervben van a PEPE árucikkek, a PEPE eszközök és egy „Pepe Akadémia” létrehozása is.

Ezek az ígéretek azonban még nem valósultak meg, így a befektetők joggal kételkednek abban, hogy vajon lesz-e részük benne valaha.

A projekttel kapcsolatban az is kérdéseket vet fel, hogy a csapat miért nem vezeti a PEPE X (korábban Twitter) fiókját. A legutóbbi tweet szeptember 9-ei, amiben arról számolnak be, hogy feltörték a PEPE Telegram fiókját. 

A meg nem valósult fejlesztések, és a közösségi fiókok hanyagolása nem fest túl bizalomgerjesztő jövőképet a PEPE számára, és a közösség egyre kisebb esélyt lát arra, hogy a jövőben újra bekövetkezik egy kiadós bikafutam.

A Meme Kombat lehet a PEPE trónfosztója egyedülálló fogadási, és lekötési jutalmaival 

Mivel a PEPE ennyire gyengélkedik, sok mém érme kereskedő figyelt fel egy új érmére, a Meme Kombat-ra (MK).

Ez az előértékesítési fázisban lévő innovatív platform oly módon mixeli a blokkláncjátékot és a mémeket, amire eddig még nem láttunk példát a piacon. 

A Meme Kombat az aktív fogadás mellett lehetőséget ad a lekötési jutalmak megszerzésére is, ez utóbbiak a platform natív tokenje, MK formájában érkeznek.  

A Meme Kombat középpontjában álló aktív fogadási rész arról szól, hogy a felhasználók fogadhatnak a legendás mémfigurák (Pepe, DOGE) közötti „csatákra”.

A Meme Kombat whitepaperjéből az is kiderül, hogy a felhasználók le is köthetik az MK-tokenjeiket, így egy plusz bevételi forrást szerezhetnek.

A kripto influencer közösség máris leharapott a Meme Kombat egyedi jellemzőire, köztük Crypto Cat egy nemrégiben készült videójában „100x potenciális mém érmeként” jellemezte.

Egy másik YouTuber, Jacob Bury kiemelte azt a tényt, hogy a stakerek évi 112%-os hozamot érhetnek el az MK lekötésével.

A PEPE-vel ellentétben, amely még nem teljesítette az árucikkekre és eszközökre vonatkozó ígéreteit, a Meme Kombat máris egy világos ütemtervvel rendelkezik. 

Ez a terv tartalmazza azt is, hogy a Meme Kombat platform várhatóan 2023 harmadik negyedévében indul el, és hogy a csaták első évada rögtön ezután  elérhetővé válik.

Ezek az izgalmas elképzelések máris az egekbe röpítették az MK token előértékesítését, és a csapat máris több mint 120.000 dollárt gyűjtött össze.

Az előértékesítésen keresztül az MK tokenek 1,667 dollárért vásárolhatók meg, és amint ez a szakasz lezárul, a tokenek egy vezető decentralizált tőzsdén (DEX) fognak megjelenni.

Mindent összevetve úgy néz ki, hogy a Meme Kombat méltó ellenfele lehet a PEPE-nek, és abból, hogy a projekt Telegram-csatornájához máris több, mint 800-an csatlakoztak, egyértelműen kitűnik, hogy a kriptoközösség felfigyelt rá.

Csatlakozz a Meme Kombat előértékesítéséhez

Ez is érdkelhet:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

A ChatGPT előrejelzi a Bitcoin árfolyamát: Mikortól kezdődik a BTC bikafutása?

Az áprilisi 15%-os masszív dömping után a Bitcoin árfolyama küzd a következő bikafutás elindításáért. Mivel a piac a negyedik Bitcoin feleződés után masszív ugrást vár,...

Készülj fel az altcoin szezon nagyobb lesz, mint a 2021-es, állítja a kripto szakértő

Az egyik kripto szakértő olyan altcoin fellendülést jósolt, amely meghaladhatja a 2021-ben látott magasságokat. A 2024-es bikafutás már a címlapokra került, így a figyelem a...

A Bitcoin aranykeresztet képez! Jön a bikafutás?

A Bitcoin, a kriptopénzek világának folyamatosan változó óriása ismét reflektorfénybe került egy nemrégiben megjelent bikás jelzéssel: a napi grafikonon a nehezen megfogható "aranykereszt" látható. Ez...

Íme, miért esett ma a kriptopiac

A kriptopiacot vizsgálva ma csak pirosat fogsz látni. Az egész piac zuhanni kezdett, a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) kapta a legtöbb ütést, messze...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!