Jack Dorsey és Elon Musk szerint a Twitternek hasonlítania kellene a Signal-ra

-

Elon Musk Twitter felvásárlására tett kísérlete során Jack Dorsey, az oldal korábbi vezérigazgatója és alapítója azt mondta a Tesla vezérigazgatójának, hogy a platformnak egy „nyílt forráskódú protokollon kellene alapulnia, amelyet egy alapítvány finanszíroz”.

A javaslat a jogi eljárás részeként került napvilágra Musknak a Twitterrel és annak igazgatótanácsával folyó peres ügyében, amely megpróbálja a milliárdost a szolgáltatás megvásárlására tett ajánlatához kötni.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Az ügy egyik tárgyi bizonyítéka egy olyan szöveges üzenetekből álló archívum, amelyeket Musk különböző prominens technológiai személyiségekkel váltott, köztük Dorsey-vel, az FTX vezérigazgatójával, Sam Bankman-Frieddel, az Oracle társalapítójával, Larry Ellisonnal és a befektetési műsort vezető Jason Calcanisszal.

Az archívumot az Internal Tech Emails emelte ki, és a New York Times riportere, Kate Conger tette közzé. A Dorsey Twitter igazgatótanácsából való távozását megelőző sms-beszélgetésben Musk „szuper érdekesnek” nevezte Dorsey ötletét.

Ahelyett, hogy a Twittert továbbra is hagyományos vállalati tulajdonlás alá helyeznék, Dorsey szerint egy olyan alapítványnak kellene finanszíroznia, amely nem ellenőrzi a mögöttes, nyílt forráskódú protokollt.

„Kicsit olyan, mint amit a Signal csinált. Nem lehet hirdetési modellje. Ha van mögötte egy központi egység, akkor támadni fogják.”

Mint Dorsey kifejtette, a hirdetési modell megléte olyan felületet ad, amelyet a kormányzat és a hirdetők megpróbálnak majd befolyásolni és ellenőrizni. Musk a maga részéről fogékonynak tűnt az ötletre.

Az üzenetekből kiderül, hogy ők ketten, és mások a Twittert felváltó, az adatvédelemre összpontosító, blokklánc-alapú jövőbeli szolgáltatás lehetőségeiről beszélgetnek.

„Szerintem érdemes mindkettőt megpróbálni, hogy a Twittert jobb irányba mozdítsuk el, és valami újat csinálni, ami decentralizált” – mondta Musk. A beszélgetésbe később az FTX alapítója, Sam Bankman-Fried is bekapcsolódott.

„Amúgy Elon, szívesen beszélgetnénk a Twitterről. Továbbá arról, hogyan működhetne a blokklánc-Twitter.”

Az egyik üzenetben Musk azt mondta, hogy van egy ötlete egy blokkláncos közösségi média rendszerre, amely fizetéseket és rövid szöveges üzeneteket/linkeket is csinál, mint a Twitter.

Az ötlet Musk szerint az, hogy a felhasználók egy apró összeget fizessenek egy üzenet láncon belüli regisztrálásáért, amely viszont a spamek és botok nagy részét kivágná.

LÉGY TE A KRIPTOWORLD CSÁSZÁRA

Az egyik név, amelyet Musknak javasoltak a lehetséges projekt vezetésére, Anthony Rose, a Matter Labs mérnöki vezetője és egyben a SpaceX korábbi vezetője volt.

Musk azt is megemlítette, hogy a platformon kedvenc kriptopénzét, a Dogecoin-t használná. Musk felvetette, hogy 0,1 Dogecoe-t követelne meg a hozzászólások közzétételéhez vagy újraküldéséhez.

„A B-tervem a Twitter blokklánc-alapú változata, ahol a tweetek kommentként vannak beágyazva a tranzakcióba. A blokkláncos szólásszabadság ötlete már régóta létezik. A kérdések valójában arról szólnak, hogyan lehet megvalósítani.”

A probléma az ötlettel Musk szerint csak az, hogy a sávszélesség és a késleltetési követelmények nem támogathatók egy peer-to-peer hálózaton, kivéve, ha ezek a résztvevők gigantikusak, amely viszont meghiúsítja a decentralizált hálózat célját.

Olvastad már? Quant (QNT) erőfitogtatása a „medvepiacban”

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

A Dogecoin (DOGE) megfordítja az évet?

Több éves eseménytelennek tűnő oldalazó mozgás után úgy tűnik, hogy a Dogecoin jelentős fordulatot hajt végre, ami egy közelgő hosszú távú trendváltás jele lehet. A Dogecoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!