India pénzügyminisztere szerint az országok „belerohannak” a kriptopénzekbe

Shaktikanta Das, a Reserve Bank of India kormányzója, illetve Nirmala Sitharaman pénzügyminiszter a Facebook Libra kezelése kapcsán arra figyelmeztette az országokat, hogy azok belerohannak a kriptoeszközökbe.
Das a múlt héten beszélt a kriptopénzekről az IMF és a Világbank éves ülésén. Sitharaman az eseményen az indiai riportereknek elmondta:

„A Reserve Bank kormányzójaként beszéltünk arról, hogy avatkozzunk közbe. Úgy érzem, hogy sok ország óvatosságra intett ezzel kapcsolatban.”

Das azzal folytatta, hogy egyes hivatalnokoknak miért lehet problémája azzal, hogy „stabilkoinnak” nevezzünk a Librát.

Egyes országok még azt is felvetették, hogy nem is kellene használnunk ezt az általuk stabil valutának nevezett dolgot. Sokan azt is mondták, hogy még csak stabil valutának sem kellene nevezni, inkább virtuális valutának vagy valami hasonlónak.
Sitharaman elmondta, hogy az országoknak „rendkívül” óvatosan kell kezelnie a digitális valutákat.
Elismerte azonban, hogy a digitális valuták előnyeiről is szó esett, „egyes előadások a virtuális valuták erősségeire is felhívták a figyelmet.”

Olvastad már? Így manipulálják a piacot a “nagyok”

Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója elmondta, hogy a szervezet „nagyon kimérten közelíti” meg a kriptoeszközöket, és próbálja „szem előtt tartani” a fogyasztók számára fennálló esetleges kockázatokat.
Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.