Így, vagy úgy, de robbanhat a Bitcoin

-


Vendégbejegyzés


A Bitcoin (BTC) múlt héten eljutott egy nagy bullish pillanatig, 52.800 dollárig, de aztán makacs ellenállással találta szembe magát. Van okunk az aggodalomra?  

Akárhogyan is, a Bitcoin mellett érdemes olyan altcoinokban is gondolkodnunk, melyek jelentős erőt hordoznak magukban.

Ilyen például a Bitcoin Minetrix (BTCMTX), mely ICO-ja elképesztő magasságokban tündököl, hiszen nemrég elegánsan átlépte a 11 millió dollárt.

A Bitcoin ára hullámzik, és ennek több oka is van  

A nemrégi Bitcoin-ralit a spot ETF-ek iránti óriási kereslet váltotta ki. Azóta ugyan kissé megnyugodtak a kedélyek az ETF-beáramlás körül, de a rémisztően magas finanszírozási ráták hétvégén egy eladási hullámot indukáltak, ami a Bitcoin árfolyamát 51 ezer dollár alá nyomta. 

Azóta ugyan az árfolyam kezd javulni, és cikkünk írásakor, hétfőn délután már bőven 52 dollár felett jár, talán mégsem nyugodhatunk még meg.

Egyes szakértők a hétvégén megkongatták a vészharangot, és a vegyes technikai mutatókra mutogatva azt állították, hogy további csökkenés várható.

Miközben igyekeztek negatív hangulatot kelteni, a csökkenő lendületet bizonyítandó a 21 napos EMA-ra, és a túladott régióban tanyázó RSI-re hivatkoztak.

A több, mint 676 ezer követővel rendelkező Crypto Rover ma, hétfőn felhívta rá a figyelmünket, hogy egyre több likviditás áramlik be, és a BTC árfolyama elindult felfelé.

Valóban, jelenleg egy gyönyörű emelkedő háromszög figyelhető meg a grafikonokon.

Sokak szerint a hétvégi visszalépésnek nem volna szabad, hogy szomorú visszhangja legyen, hiszen valójában csak annyi történt, hogy a tőzsde hétvégére bezárta a kapuit, és leállt a Bitcoin spot ETF-beáramlás.

Mister Crypto elemző is utalt erre X-posztjában: külön aláhúzta, hogy a fenti okok következtében az elmúlt napok vásárlási nyomása enyhülni fog, és a volatilitás sokkal alacsonyabb lesz. 

Crypto Patel szerint a hétvégi árcsökkenésben jócskán benne lehetett a Bitcoin magas finanszírozási rátája is.

Ám valójában a magas finanszírozási ráta a piac bizalmát fémjelzi, hiszen a longok legyőzik a shortokat. Az is igaz, hogy kétségkívül növeli is a likvidációs kockázatot.

Az elemző úgy gondolja, hogy a következő Bitcoin bikapiac óriási lesz, és mindenkit arra biztat, hogy tartsa a BTC-jét.

Felvázolja, hogy az elmúlt 38 napban 1,77 milliárd dollárnyi értékű BTC került a forgalomban lévő készletbe, de arra is, hogy a Bitcoin Spot ETF-ek 14 milliárd dollár dollár értékű BTC-t vásároltak. Azaz, a kereslet sokkal nagyobb, mint az új kínálat.

Ali Charts szerint az elmúlt tíz nap leforgása alatt a Bitcoin bányászok a BTC árfolyamának 45.000 dollárról 52.000 dollár fölé emelkedését kiaknázva úgy 6 329 BTC-től váltak meg, hozzávetőlegesen 307 millió dollár értékben!

A Bitcoin körül tehát mindig van némi izgalom, de akár nyerő, akár vesztes napokat él, érdemes figyelnünk egy új felhőbányászati protokollra, az egyre gyorsuló Bitcoin Minetrix-re.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését

A Stake-to-Mine Bitcoin Minetrix 11 millió dollár felett repül, és örömében 61% APY-t kínál

A Bitcoin Minetrix (BTCMTX) varázslatosan könnyűvé teszi a felhasználók számára a Bitcoin bányászatot. A stake-to-mine folyamat közben a hangsúly pedig mindvégig a biztonságon van. 

A mechanizmus lényege az alábbi: a csatlakozók BTCMTX tokeneket kötnek le, amiért Bitcoin bányászati krediteket kapnak és így Bitcoinhoz jutnak.

Ez az újszerű, és hasznos megoldás igencsak felkeltette a befektetők, és az elemzők figyelmét is.

bitcoin

A 11 millió dolláros ICO-t meghaladó Bitcoin Minetrix-et olyan neves kriptoinfluencerek támogatják, mint Jacob Bury, aki úgy gondolja, hogy elindítása után akár meg is tízszereződhet az érme ára. 

Más sajtóorgánumok is felfigyeltek a BTCMTX-re, köztük van a Bitcoin Magazine, a Cointelegraph, a BeInCrypto és a Business Insider is, akik részletesen bemutatták a natív token előértékesítését.

A projekt egyértelműen vonzza a tömegeket, és ebben a tényben nagy árfolyam-potenciál rejlik.

Ám a fényes jövőt már a Bitcoin jutalmak is megpedzegetik. Jól tudjuk, hogy közeleg az áprilisra jósolt Bitcoin felezés.

Ennek során a BTC egyre szűkösebbé válik, mely kiemelt fontossággal látja majd el a Bitcoin Minetrix lekötéséért járó jutalmat.

Ugyan a felhőbányászat még nem zajlik, az előértékesítésben részt vevők máris stakelhetik a tokenjeiket.

Cikkünk írásakor az APY 61%-os (figyelem, ez  a pool növekedésével tovább csökken majd), és az aktuális jutalom blokkonként 158.5 ETH.

bitcoin

A Bitcoin Minetrix előértékesítési ára jelenleg  0,0135 dollár, de hamarosan emelkedni fog.

Szavazz te is a gondtalan BTC-bányászatra, és vásárolj BTCMTX érmét ETH-val, USDT-vel, és bankkártyával. 

Látogass el a Bitcoin Minetrix előértékesítésére

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hong Kong-i rendőrség négy embert keres a kripto befektető elrablása miatt

Az ügyet ismerő személyek szerint a támadás egy 1,9 millió dolláros kripto befektetési vitához kapcsolódott, amelyben az áldozat érintett volt. A hongkongi rendőrség négy férfit keres,...

Az Ethereum bikák kiszoríthatják a medvéket a piacról?

Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt 24 órában 7,30%-kal csökkenhetett, de egy kulcsfontosságú mutató értékelése azt sugallta, hogy a csökkenés hamarosan véget érhet. Az indikátor, amiről...

Top 3 új kriptovaluta 2024-ben | A vadászat az 1000% potenciálért💎

Vendégbejegyzés A 2024-es bikafutás soha nem látott izgalmat váltott ki a kriptovaluták piacán, a befektetők pedig a következő nagy dobás után kutatnak. A rengeteg lehetőség közül három...

Worldcoin (WLD) technikai elemzés 05.12.

Prémium Worldcoin (WLD) A Worldcoin (WLD) árfolyama dupla feneket képzett egy kulcsfontosságú támaszszint körül, ami potenciális felhalmozódásra utal. Amennyiben az OpenAI hétfői élő közvetítése pozitív hatással lesz a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!