Hatalmas adag bitcoin vásároltak fel a bálnák

Az elmúlt hét során a bitcoin árfolyama emelkedésnek indult, és ismét elkezdte megközelíteni az 50 ezer dolláros szintet.

Sokan úgy vélik, hogy a bitcoin ETF engedélyezése az USA befektetői számára új erővel töltötte fel a kriptopénzt, és az végleg maga mögött hagyta a 40 ezer dollár alatti árakat.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


140 ezer bitcoin három hét alatt

A blokklánc adatait megvizsgálva látható, hogy a legnagyobb mértékben egy bizonyos befektetői csoport uralta a piacot, mégpedig a bálnák.

A közösségi médiában osztotta meg az információit Ali Martinez, a népszerű kriptopiaci elemző, és elmondta, az 1000-10000 közötti bitcoinnal rendelkező címek voltak a legnagyobb vásárlók az elmúlt időszakban.

A Santiment által közölt számokból az látszik, hogy az ebbe a kategóriába tartozó címek, az úgynevezett bálnák összesített egyenlege három hét alatt 140 ezer bitcoinnal növekedett, amely a mostani árfolyamon 6,16 milliárd dollárt jelent.

Ezzel a mennyiséggel a bálnák immár 4,84 millió bitcoint birtokolnak, a mostani vásárlások pedig arra utalnak, hogy nagyon erősen meg lehetnek győződve az árfolyam kedvező alakulásáról, a bitcoin további emelkedéséről.

A bálnák vásárlásainak az időzítése szintén több dologra is utalhat, hiszen egybeesik a nagy intézményi szereplők érdeklődésének a növekedésével.

Januárban az Egyesült Államokban engedélyezték a spot piaci bitcoin ETF-ek elindulását, az azóta eltelt egy hónap alatt pedig a kibocsátók összesen 200 ezer bitcoint vásároltak fel a befektetőik nevében.

A bálnák aktivitásának a növekedése legtöbbször jó jelnek tekinthető a piacon, hiszen a bitcoin esetében ez rávilágít, hogy a legnagyobb befektetők meg vannak győződve arról, hogy az ár tovább növekszik 50 ezer dollár irányába.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Havi rekord a kereskedési forgalomban

A cikk írásakor a bitcoin árfolyama 48-49 ezer dollár között mozog, kismértékű emelkedéssel az előző naphoz képest.

Ha viszont az előző hét napos periódust nézzük, akkor az árfolyam 12%-kal erősödött, ráadásul a kereskedési forgalom havi csúcsra ért.

A Santiment adataiból kiderül, hogy a legutóbbi árfolyam-növekedéssel együtt a bitcoin legmagasabb napi forgalma elérte a 39,31 milliárd dollárt, amelyre már négy hete nem volt példa.

bitcoin
Forrás: Santiment

Olvastad már? A Bitcoin sorsa a kínai asztrológia szerint

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.