Ha az USA csődbe megy, a BTC ára majdnem a duplájára emelkedhet

A Standard Chartered bank vezető elemzője nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy egy USA államcsőd esetén a BTC hatalmas áremelkedéssel reagálhat az eseményekre, de az ether és a többi kriptó vélhetően inkább esne.

Geoff Kendrick persze azt is elismerte, hogy bár egy ilyen államcsőd rendkívüli jelentőségű eseménynek számítana, a bekövetkezés esélye nagyon alacsony.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Kendrick arra alapozza a nézeteit, hogy a korábbi nagy piaci esések során azzal szerzett magának nevet a BTC, hogy viszonylag jól teljesített.

Ez alapján pedig nem tűnik elképzelhetetlennek egy 70% körüli emelkedés, azaz a mostani árak mellett egy közel 20000 dolláros árfolyam-növekedés.

Azt is leszögezte viszont, hogy ez az emelkedés vélhetően nem azonnal a csőd után következne be.

Ehelyett egy elnyújtottabb folyamat során először 5000 dollárral csökkenne az ár, majd 25 ezerrel növekedne.

Ez ráadásul csak a BTC-vel történne így, a kriptoipar többi résztvevője, az ether és a rengeteg egyéb kriptopénz valószínűleg csak lefelé esne.

„Kereskedői szempontból nézve az optimális felállás azt jelentené, hogy a BTC esetében long pozíció, az ETH esetében pedig short. Ez a kombináció valószínűleg megfelelően teljesítene az ilyen piaci körülmények között.”

100 ezer dolláros BTC 2024 végére?

Janet Yellen, az USA pénzügyminisztere a napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy az ország június elsején fizetésképtelenné válhat, ha a Kongresszus nem szavazza meg az államadósság felső határának a megemelését.

A miniszter szerint egy ilyen esemény gazdasági és pénzügyi katasztrófához vezethet.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Kendrick úgy véli, hogy a gyors 20 ezer dolláros növekedés mellett egy másik rekord-ár, a 100 ezer dollár is elérhető közelségben van, és már 2024-ben elérheti ezt a BTC.

Az elemző úgy fogalmazott, hogy az USA bankválsága, a BTC felezése, és a Fed kamatpolitikája mind olyan faktornak tekinthető, amely nagy valószínűséggel felfelé hajtja a BTC árfolyamát.

Ebben az előrejelzésben ráadásul nem is esik szó arról, hogy az USA csődbe mehet, és fizetésképtelenné válhat.

zeta

Olvastad már? A Binance jövője veszélyben van, egy volt SEC ügyvéd szerint

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EBA a kriptohitelezést is a MiCA alá vonná

Új területre terjesztené ki az uniós kriptopiac szabályozását az Európai Bankhatóság (EBA): a szervezet szerint a kriptoeszközök kölcsönzése és kölcsönvétele, valamint a decentralizált pénzügyi protokollokhoz...

Az intézményi lendület hajthatta 100 dollár közelébe a Quant árfolyamát

A Quant (QNT) árfolyama ismét az intézményi kriptosztorik középpontjába került: a token 100 dollár közelébe emelkedett, miután a The Clearing House a Quant technológiáját választotta...

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.