Ezért emelkedik ilyen gyorsan a bitcoin árfolyama

Intézményi befektetők, készlethiány és a hagyományos befektetők állnak a növekedés mögött.
A bitcoin féktelen bika piacba kezdett, nemrég a 40.000 dollárt is áttörte az árfolyam.
Az elmúlt 12 hónap során 4000 dolláros mélypontról emelkedtünk fel 40.000 dollárig. Csupán 2021 kezdete óta harmadával emelkedett az árfolyam és a jelenlegi futam sokban eltért a 2017-es csúcstól.

„2017-el szemben az árfolyamot a hagyományos befektetők tornázták fel, de idén végre az intézmények is beszálltak, immár több milliárd dollár értékben.” – mondta Sam Bankman-Fried, az FTX kriptotőzsde vezérigazgatója.

Augusztus és szeptember között a MicroStrategy például több mint 400 millió dollárt fektetett bitcoinba.
Ezt követően a Square 50 millió dollárt vásárolt októberben. A cikk írásakor a cégek bitcoinvagyona nagyjából 2,8 milliárd és 188 milliót ér, amely hatalmas növekedés.
Emellett a pénzügyi világ több nagy neve is kiállt a bitcoin mellett. Stanley Druckenmiller, milliárdos befektető szerint a bitcoin jobb lehet, mint az arany, Raoul Pal pedig tavaly novemberben bitcoinba fektette vagyona 75%-át.
Azonban több minden áll a mostani emelkedés mögött, a hagyományos befektetők is kiemelt szerepet kaptak benne.

Beütött a fomo

Az intézményi befektetők mellett számos új hagyományos befektető is hozzájárult a mostani emelkedéshez.

„Ismét elindult hagyományos befektetők fomoja. Csak azért, mert jelenleg magas az árfolyam nem azt jelenti, hogy már nem alulértékelt.”

2017-ben számtalan hagyományos befektető szállt be a bitcoinba, ennek azonban akkor még több akadálya volt, mint a különböző ügyfélazonosítási protokollok. Sokkal kevesebb tőzsde volt, különösen az USA-ban. Azonban ma már sokkal könnyebb a beszállás.

„Ma már számos nagyon fejlett lehetőség elérhető, amely alternatívát jelent a hagyományos pénzügyekkel szemben.” – mondta Geoff Morphy, a Bitfarms bányászcég elnöke.

Talán a legnagyobb beszálló a PayPal, amely tavaly novemberben jelentette be, hogy elérhetővé teszi a bitcoinvásárlásokat. Kevesebb mint egy hónnappal később a PayPal felhasználók 17%-a jelezte, hogy már használták a bitcoinvásárlást.

„Az elmúlt egy hónap során jelentősen megugrott az új Kraken felhasználók száma, már a 2017-es bika piac alatt tapasztalt számokat is sikerült megdönteni. Egyre több ember teszi meg az első lépést a digitális eszközök világába.” – mondta Bobby Zagotta, a Kraken igazgatója.

Emellett készlethiány is sújtja a kriptopiacot, amely szintén hozzájárul az emelkedéshez.
Az egyik legbikásabb tényező, hogy a kereslet emelkedése mellett folyamatosan csökken a bitcoin készlete a különböző tőzsdéken.

Rafael Scheultze-Kraft, a Glassnode technológiai igazgatója elmondta, hogy 2020-ban 20%-ot esett a tőzsdék vagyona.

„A készlethiánynak jelentős hatása lehet az árfolyamra, de nem fogja megállítani a hagyományos befektetőket.”– mondta Rafael Scheultze-Kraft decemberben, ám arra figyelmeztett, hogy hamarosan elképzelhető egy korrekció

Olvastad már? Trumpnak, amíg e céget vezetem én, nem lesz Facebbokja e féltekén

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Csúszik a döntés az amerikai CLARITY Act kriptotörvény ügyében, a stablecoin hozamot viszont lenyelték a bankok

Az amerikai kriptoszabályozás ismét hozza a szokásos formáját, a határidők csúsznak, a piac ideges, a bankok pedig, nem meglepő módon, megint jól jönnek ki a...

A legjobb kriptovaluták 10 dollár alatt

Vendégbejegyzés Az elmúlt években a kriptopiac egyik leggyakoribb keresése a „legjobb kriptovaluták 10 dollár alatt” kifejezés lett. Ennek oka egyszerű, sok befektető pszichológiailag vonzóbbnak találja az...

Újabb nagybevásárlást hajtott végre a Strategy

A Strategy vállalati bitcoinbefektető múlt héten további 13.627 bitcoint vásárolt, 1,25 milliárd dollárért. A cég az év elején tovább növeli bitcoin-készletét. Ez a vásárlás a...

Új lehetőségek nyílhatnak a dél-koreai kriptopiacon a szabályozás enyhülésével

Dél-Korea állítólag engedélyezni készül, hogy a vállalatok kriptóba fektessenek. Ez a kilencéves tilalom megszüntetését jelentené. Dél-Korea Pénzügyi Szolgáltatási Bizottsága (FSC) irányelveket dolgozott ki, hogy a tőzsdén...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.