A kriptopiac falhatja majd fel Biden első stimulusát

-

Az amerikai demokrata párt szűkösen ugyan, de győzelmet aratott a Georgia államban kiírt különleges szenátusi választásokon, amellyel átvették a többséget a Szenátusban a republikánusoktól.
A demokraták által irányított Képviselőház így sokkal több szabadságot kap az újfajta gazdasági irányelvek implementálásához.
Az UBS Bank elemzői úgy vélik, az egységes törvényhozás sokkal könnyeben fogja átjuttatni a további fiskális stimulusokat.

Az Axios-jelentés szerint Joe Biden leendő elnök két stimulust is fontolgat, 2000 dolláros csekkek formájában az amerikaiak számára, az infrastruktúrára pedig további 3 billió dolláros csomagot költetnének.
Az új fiskális stimulus az elvárások szerint növelni fogja az inflációt, gyengítve ezzel az amerikai dollárt, és több vásárlót vonzhat be a már egyébként is ritka bitcoin, valamint az arany is.
Alex Melikhov, az EOSDT stablecoin és az Equilibrium alapító-vezérigazgatója a CoinDesknek elmondta, hogy az extra stimulus további likviditást fecskendezhet a piacokra, és valószínűleg tovább fűtheti majd a bitcoin árfolyamát.
A vezető kriptopénz már most is egy erős bikaciklusban tartózkodik, részben a Federal Reserve és az amerikai kormány elmúlt 10 hónapban végrehajtott, inflációnövelő intézkedéseinek köszönhetően.
A koronavírus okozta lassulások arra ösztönözték az intézményeket, hogy befektetéseiket inflációfüggetlen eszközökbe fektessék.
A bitcoin árfolyama 10.000 dollárról emelkedett 41.000 dollár fölé az elmúlt 4 hónapban, míg az olyan részvénytársaságok, mint a MicroStrategy, szintén bitcoint vásárolnak, hogy tartalékaik megtartsák értéküket.
Ez a trend egyre ütemesebbé válhat a JPMorgan előrejelzése szerint, főleg Biden további stimulusait és a Federal Reserve további mennyiségi lazításait követően.

„A Biden-stimulus további löketet adhat a bitcoin árfolyamának, de semmivel sem több, mintha egy száguldó tehervonatot tolnánk előre” – mondta a CoinDesknek Jehan Chi, a hongkongi Kenetic Capital kriptobefektetési cég vezető partnere.

Az amerikai jegybank valószínűleg nem fog lazítani, és nem fogja magát vissza a havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programjától a közeljövőben, és a kamatlábakat is rekordalacsony szinteken tartják, amíg az infláció nem fogja meghaladni a 2%-os célt.

Infláció van kilátásban

Az infláció piaci mérőszámai már egy potenciális, stimulus vezérelte növekedést vetítenek elénk.
A tízéves megtérülési arány, amely jelenleg a kötvénypiacot jellemzi, hosszú távú inflációt jósol, csütörtökön már 2,09%-ra nőtt, amely az elmúlt két évben a legmagasabbnak számít a St. Louis-i Federal Reserve szerint.

Forrás: St. Louis Federal Reserve

A megtérülési arány közel 0,5%-nál érte el minimumát 2020 márciusában, azóta viszont folyamatosan növekszik.
A bitcoinon az elmúlt 10 hónapban szépen megfigyelhetővé vált, hogyan növekedett együtt az inflációs várakozások borúsabbá válásával.
A dollárindex, amely a zöldhasú értékét a jelentős valutákhoz viszonyítja, szintén negatívan reagált a stimulusokra.
Korábban ezen a héten 33 hónapos minimumon tartózkodott, 89,21-es értéken, miközben az arany, a hagyományos infláció elleni fedezet két hónapos magasságokba ralizott, és megközelítette a 2000 dolláros unciánkénti árfolyamot.

Mindezek mellett a bitcoin csak az év kezdete óta 40%-ot növekedett, vagyis mindössze 9 nap alatt. A kriptopénz ezzel az utóbbi napokban sorra döntötte meg addigi rekordjait.

A kereskedők a dollár gyengeségére számítanak, amely korrelálhat majd a bitcoin további növekedéseivel” – mondta el Matthew Dibb, a Stack Funds társalapítója és műveleti vezetője a CoinDesknek.

„A mélységek – ha lesznek ilyenek – minden bizonnyal rövid életűek lesznek, mivel a technikai mutatók szerint kevés jel mutatkozik arra, hogy az ár közel lenne a bikapiac csúcsához.”
„A kriptopiac fel fogja falni [Biden új stimulusát]” – mondta.

Olvastad már? Agresszívan vásárolják a korrekciókat az algoritmusok

Forrás: coindesk.com
Kiemelt kép: beemergirl99

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az...

A CoinPoker versenysorozatot indít, robbanhat a CHP token

A GambleFi szektor szupersztárja, a CoinPoker bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent ez a cég és a CHP árfolyam számára? A GambleFi szektor...

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!