Exkluzív interjú John McAfee-vel

-

John McAfee egyike a leghíresebb kriptós véleményvezéreknek. Amellett persze, hogy mint ember is híres, az élete során elért dolgainak köszönhetően.
Kingscrown, a FUK.IO szerkesztője ebben az interjúban a blokkláncról és a bitcoinról beszélgetett vele, mi pedig közölhetjük a magyar fordítását. Jó olvasgatást!

Kérdés: Emlékszel rá, hogy hogyan találkoztál a kriptopénzekkel?
John McAfee: az egyik alkalmazottam mutatta meg nekem, James Sowomski, aki akkoriban, 2010-ben bitcoint bányászott. Lejött Belize-be, mesélt a bányászatról, és megmutatta a white papert is. Hát így történt.
Oké, és mikor szálltál be ténylegesen a buliba? Mikor szerezted be az első coinjaid?
Tulajdonképpen 2014-ben érett meg bennem, hogy a blokklánc-technológia valószínűleg a legforradalmibb dolog, amelyet az elmúlt 50 évben a szoftvertechnológiai pályafutásom alatt láttam.
Elfogadtam egy ügyvezetői állást az MGT nevű, a New Yorki Tőzsdén is listázott cégnél. Akkoriban ők voltak a világ hatodik legnagyobb bitcoinbányászai, ha jól emlékszem, 6000 darab S9-es bányagépet hajtottak. Nagyban csinálták. Azért szálltam be hozzájuk, hogy mindent megtanuljak a bányászatról.
Valójában a bányászat és a bányászok adják a Bitcoin valódi fundamentumait. Ha nincsenek bányászok, nincs hálózat sem. Másfél évet töltöttem azzal, hogy megismerjem és megértsem a rendszert a maga teljességében.
Egészen onnantól, hogy a Bitmainnál Jihan Wu legyártja neked a gépeket, végig a teljes folyamaton odáig, hogy mi a lehető leghatékonyabb módja az üzemeltetésnek. Azt is, hogy mint üzlet, mint befektetés, ez arról szól, hogy előállítasz valamit, amit aztán azonnal el is adsz.
Szóval másfél év után úgy éreztem, mindenestül értem a bitcoin bányászatot, meg úgy általában a bányászatot, hiszen az minden coinnál ugyanaz.
Továbbléptem, és belekezdtem a saját dolgaimba, amelyekkel azóta is foglalkozok.
Úgy tudom szabadságszerető ember vagy, és pártolod a decentralizált tőzsdéket, mert szerinted azoké a jövő. Mesélsz egy kicsit az ehhez kapcsolódó projektedről?
A felhasználók által létrehozott és futtatott, ténylegesen decentralizált kriptopénzek, mint amilyen a bitcoin vagy a monero is, csak elosztott hálózatokon képesek túlélni. Kína például két éve megmutatta, hogy 24 óra alatt le tudja kapcsolni az összes tőzsdét a területén.
Egyik napról a másikra. Semeddig sem tart. Van egy címed, ahol van egy iroda, odamész, lekapcsolod az áramot, letartóztatsz mindenkit, vagy tudod, azt csinálsz, amit csak akarsz. Bármit. Szóval DEX-ek nélkül végünk, hiszen máshol nem biztos, hogy cserélni lehet ezeket a pénzeket egymás között.
Szóval egyedül az elosztott hálózaton működő tőzsde az, amelyik meg tud védeni minket a rosszindulatú kormányzati megfigyeléstől és beavatkozásoktól. Ezért a mi DEX-ünk például nem kér információkat. Nem érdekel a neved, nem kell adnod semmilyen dokumentumot, nincs regisztráció.
Tulajdonképpen csak egy kapu a blokklánchoz, amelyen keresztül hozzáférhetsz. A fő működést pedig okosszerződések kezelik, szintén a blokkláncon, amelyet nem lehet leállítani. Úgy csináltam meg, hogy ne legyen kormányzati ráhatás, ne legyen KYC, ne legyen AML, semmi. Csak egy kapu, amelyen keresztül közvetlenül másokkal üzletelhetsz.
Ez új koncepció, de így kell megépítenünk. Jelenleg az Ethereum és a Tron rendszerén működik, béta verzióban. Láncok közötti tranzakciókat még nem kezel. Az év végére meglesz a Binance Chain, a NEO és az EOS. Aztán jövőre, a második negyedévre tervezzük a láncok közötti tranzakciókat. Meg a többi láncot, az összeset.
Lesz bitcoinunk, lesz moneronk. Mire nyilvánosan elérhetővé tesszük, teljes értékű tőzsdeként fog működni. Ezt pedig úgy csináljuk, hogy nem akarunk pénzt keresni vele. Egyetlen centet sem.
Ha listáztatni akarsz valamit a Binancen, akkor 75000 és negyedmillió dollar közötti összeget kell kifizetned. Nálnuk semennyit.
Megnyomod az oldal tetején a “Token hozzáadása” gombot, kitöltöd az űrlapot a technológiai specifikációkkal, és ennyi, listáztattad. A felhasználókért csináljuk.
Kereskedésnél maker fee nincs, és a taker fee is csak 0,25%, ez még a fejlesztési költségeket sem fedezi. De mondom, a felhasználókért, az emberekért tesszük ezt.

Szóval akkor ebből nem akarsz pénzt, inkább cask az emberekért szeretnél tenni valamit? Magáért a kriptós ökoszisztémáért?
74 éves vagyok, és több a pénzem, mint Istennek. Nem, tényleg nem kell még több pénz. Szóval igen, ez nem egy profitorientált dolog. Vannak olyan üzleteim is, de ez nem tartozik közéjük.
Oké. Mit gondolsz a decentralizált közösségi média platformokról, mint amilyen a Steemit és a hasonlók? A cenzúra miatt szerinted is fontos, hogy legyen ilyen a kriptoszférában?
Abszolút! Úgy értem, nézd csak meg milyen a cenzúra a Facebookon, vagy amelyik oldalon fent vagy. Vagy ott a YouTube, teljes kontrolljuk van a teáltalad készített tartalmak fölött. Kösz, de ebből én nem kérek.
Pedig mindenhol ez van. Szóval bármelyik projekt, amelyik képes megálljt parancsolni a cenzúrának…
Ez olyan, mint az elnöki Vétójog, az egy nagyon erős jog. Az USA Kongresszusa akár egy évet is eltölthet egy jogszabályon, a képviselők nyílt szavazáson dönthetnek, aztán jön az elnök, és azt mondja, hogy „Nos, nem.” Na ez a cenzúra. Ezt nem lehet megengedni.
Híres vagy arról is, hogy milyen bitcoin-árfolyamot jósoltál. A vicces részeket ugorjuk át, de sokan azt mondják, nem lesz következő nagy emelkedés, hiszen az eddigi is csak a Tether manipulációja miatt történt. Most mit gondolsz erről, mere tart az ár?
Szóval manipuláció, hát, a bitcoin árfolyamát lehetetlen manipulálni. Miért? Elmondom neked!
Egyszerűen túl nagy a napi forgalom. Csak olyan ember tudná befolyásolni a piacot, aki sok tízezer bitcoinnal rendelkezik. Ez nonszensz.
Az árfolyammal kapcsolatban csak használni kell a józan paraszti eszünket. Korlátozott a rendelkezésre álló készlet. 7 millió BTC már elveszett, és minden nap vesznek el coinok, több, mint gondolnánk. A készlet csökken, az igény növekszik. Még egyszer mondom, gondolkodjunk.
Mi a véleményed a tokenizációról? Lehetséges, hogy pár éven belül bárki kibocsáthatja a saját tokenjét, bármely cég piacra dobhatja a magáét, amelyik mondjuk nyereség-részesedést ad? Vagy akár mi magunk is tokenizálhatóak leszünk, és nekem a te tokenjeiddel kell fizetnem egy ilyen veled készülő interjúért, vagy valami ilyesmi? Lehetséges ez?
Nagyon is lehetséges. Tulajdonképpen már meg is történt. Úgy értem, kábé egy éve egy amerikai fiú, Kansasban az általános iskolájában kibocsátotta a saját Billy-tokenjét, és elkezdték használni a suliban. Rágógumira lehet cserélni, meg még ki tudja mire. Mi baj lenne ezzel?
Ezzel egyidőben pedig vannak nemzetközi szinten használt coinjaink, amelyet mindenki használhat. Privát coinok, mint a monero, vagy stablecoinok, mint amilyen a DAI.
Figyelj, a közelgő jövő csodálatos lesz, ha képesek vagyunk az emberek birtokában tartani ezeket, és elkerülni az olyan dolgokat, mint a Libra. Az Isten szerelmére, az még csak nem is blokkláncon van. Vagy ott van, amit Kína csinál a saját kriptójával.
Ezek a pénzek nem felszabadítanak minket, hanem szolgasorba löknek. Emberek, cselekedjetek helyesen.

Mi a helyzet a nemzeti kriptopénzekkel? Nagyon felpörgött a dolog, hogy ki lesz az első. Kína, az USA, vagy valaki más?
Ez engem nem nagyon érdekel, mert olyan versenyről beszélünk, amelybe nem kívánok beszállni.
Ha a kínaiak megcsinálják a saját kriptopénzüket, nem fogom használni. Ha az USA megcsinálja, azt sem fogom használni. Vannak jogaink, azt használjuk, amit akarunk. Én például monerot használok, és nem érdekel, hogy mit csinálnak a kormányok.
Tegyék, amit akarnak, nem számít. Szóval miért érdekeljen, hogy ki nyeri a versenyt, amely végén szolgaságba kényszerítenének? A kriptodollár ezt fogja csinálni mindenkivel, aki használja. Ezt most megígérhetem neked.
Meg fogja mutatni a kormánynak, hogy kik a barátaid, az ismerőseid, kik vannak a közösségi médiában az ismerőseid között, kivel emailezel, és minden megkeresett és elköltött fillért megmutat nekik. Figyelj, ez lenne az utolsó rács a rabszolgaságod ketrecén. Én nem akarok részt venni benne.
Hogy ki nyeri meg ezt a versenyt? Egyikünknek sem szabadna ezzel foglalkoznia. Én nem fogom használni a kriptójukat, és neked sem kellene.
Sokszor említed meg a monerot. Melyek a legérdekesebb kriptók mostanában? Mit gondolsz a privátcoinok tőzsdei listázásairól, delistázásairól, például Dél-Koreában?
Szerintem két dolog lesz, amelyik biztosan túlél bármit, amit a kriptoszféra tartogat a részünkre. Az egyik a privátcoinok, mármint az igaziak, ahol semmit sem lehet tudni a tranzakciók részleteiről. A másik pedig a stablecoinok, mint a DAI, amelyeknek nem változik az értéke.
Most mindegy, hogy valódi, vagy jelképes fedezet van mögötte, például dollár. A DAI nagyon jól követi az USD árfolyamát. Miért is fontos ez? A kriptopiac többi része, a fluktuáció, az árfolyamok mozgása, a volumen, hát az elképesztő.
Ha időre van szükséged, hogy eldöntsd, mit csinálj a kriptóddal, akkor stablecoint használsz.
Azt hiszem a privátcoinok és a stablecoinok mindig is velünk lesznek.
Nem gondolod, hogy a kriptós és a pénzügyi világból hiányzik a humor? Sokszor mondasz vicces dolgokat, és Coblee is sokszor viccel. A blogom neve, amelyiket 2013 óta csinálok, a fuk.io, szintén vicces sokak számára. Nem gondolod, hogy általánosságban kevés a humor a kriptóban, és ezzel kezdeni kéne valamit?
Hát, szóval… bocs. Ez vicces kérdés, de igazad van. Senki sem kérdezte még ezt tőlem. Gondoljuk át. Ott van Roger Ver, sosem láttam nevetni, még viccmesélés közben sem. Úgy értem, kedvelem őt, karizmatikus srác, de nem mosolyog.
Ott van Jihan Wu, sosem láttam mosolyogni. Igazad lehet. Talán egy rakás humortalan gyökér vagyunk. Ebben mondjuk nem vagyok biztos. De tény, sokkal kevesebb a humor a kriptóban, mint bármi másban. Mindenki sokkal érzékenyebb.
Például ha lefikázod valaki kedvenc tokenjét. Ó ember, hát akkor el tudnak szabadulni az indulatok. Valószínűleg azért, mert valaki túl sok pénzzel szállt be a buliba.
Sok a szélsőségesség. „Utálom ezt a coint!” Miért? Gondolom eladta, és utána moonolt. Persze, hogy ezt utálják. Hallani sem akarnak róla. Vagy például minden pénzed beletetted valamibe, ami aztán semmit sem csinál, és az emberek is csak köpködik.
Akkor jönnek a kemény csaták. Szóval igazad van barátom, nem szoktam észrevenni a humoros részét a dolgoknak. Észreveszem viszont az érzékenységet, és lehet, hogy ez az oka a hiányzó humornak.

Olvastad már? A világ leghíresebb Fakesatoshija ismét nagyot alkotott

Forrás: fuk.io

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Jön a Bitcoin feleződése – Ez jó hír a Solana, és a LINK számára?

A legutóbbi bikaciklus óta sok minden változott a piacon, és egy dolog, ami talán észrevétlen maradt, az a Chainlink (LINK) trendje. Az elmúlt 30 napban a...

Megdöbbentő kripto kínálat, ami felkészült a korlátlan növekedésre

Vendégbejegyzés A Bitcoin értéke a feleződést követően az egekbe szökhet. Szakértők szerint az árfolyam akár a 200.000 dollárt is elérheti. Ilyen jelentős emelkedés mellett más meglepő...

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!