Egyre több alkalmazott hagyja ott a Twittert

-

Elon Musk kétségtelenül felkavarta az állóvizet a Twitter közösségi oldalnál, a legújabb hírek arról szólnak, hogy a cég irodákat zár be, és alkalmazottakat bocsát el.

Musk a hét elején felkérte a dolgozókat, hogy napokon belül döntsék el, akarnak-e maradni vagy sem, mivel a továbbiakban kemény munkát vár el, és komoly teljesítményt.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Az alkalmazottak nagy része pedig nem akar annyit dolgozni, így inkább kiléptek, a jelentések szerint néhány százan.

Ennek hatására egyes irodákat időlegesen be kellett zárni.

A Twitter emellett azt is bejelentette, hogy a jövő hétig az alkalmazottaknak kifejezetten oda kell figyelni arra, hogy semmiféle belső céges információt ne osszanak meg a nagyközönséggel, a sajtóval, és senki mással se.

A Blind, egy munkahelyeket értékelő app által végzett felmérés alapján közel 180-an mondtak fel a vállalatnál.

Egy másik, ettől független felmérésben a válaszadók nagyjából fele úgy vélte, az alkalmazottak 50%-a fog felmondani a cégnél.

A jelentések szerint viszont nem csak az alkalmazottak mennek máshová, hanem a felhasználók között is tapasztalható némi vándorlás.

Az olyan alternatívák, mint például a Mastodon, új regisztrációk hullámát tapasztalták az utóbbi időben.

A decentralizált közösségi hálózat működése egymástól független, de együttműködő szervereken alapul, nyílt forráskódú program segítségével.

A hét elején a Mastodon úgy nyilatkozott, hogy Musk vásárlása után nagyjából egy millió új felhasználó regisztrált hozzájuk.

Kapcsolodó hír: Elon Musk nagy változásokat tervez a Twitteren

Egy MIT jelentés szerint pedig a Twitter aktív felhasználóinak a száma is nagyjából ennyivel csökkent ebben az időszakban.

A Twitter korábbi ügyvezetője, Jack Dorsey októberben jelentette be, hogy Bluesky Social néven új, decentralizált közösségi oldalt épít, amelyen a felhasználók kezelhetik az adataikat, és a regisztrált fiókok mozgathatók lesznek a nyílt forráskódú protokollok között.

Dorsey szerint a bitcoin-alapú platform valódi alternatítáv nyújthat majd a felhasználóknak a spambotoktól hemzsegő web2-es oldalak helyett.

Musk a héten úgy nyilatkozott, hogy valaki mással akarja végeztetni az ügyvezetői feladatokat a Twitternél, de Dorsey visszautasította, hogy ismét beüljön abba a székbe.

Musk mindenesetre úgy tweetelt a népszerű netes személyiség, Dave Portnoy kérdésére, hogy ő „nem nagyon aggódik a felhasználók elpártolásán, hiszen a legjobbak úgyis maradnak”.


Olvastad már? Megoszlanak a vélemények arról, hogy hogy alakul a bitcoin ára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!