Egyre erősebb a dollár dominanciája a nemzetközi kereskedelemben

A globális kereskedelemben egyre inkább a dollárt használják, ez derül ki a SWIFT adataiból.

A vezető nemzetközi pénzügyi rendszer világszerte több, mint 11 ezer pénzintézetet, bankot, piacot és vállalatot kapcsol össze, több, mint 200 országban.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tranzakciók elemzéséből pedig kiderül, hogy a dollár továbbra is az első számú választás.

A számok alapján elmondható, hogy júliusban a tranzakciók 46%-át dollárban számolták el, ez rekordot jelent, ilyen magasan még sosem állt ez az érték.

A SWIFT évente átlagosan 200 millió tranzakciót bonyolít le. A dollárban végzett ügyletek növekvő száma mások kárára történhet csak meg, és a legnagyobb vesztesnek az euró tekinthető, amely 2012-ben szintén 46%-os részesedéssel rendelkezett.

Az eurózóna közös valutájának a dominanciája fokozatosan csökken, és nemrégiben új aljakat ért el, és 25% alá esett a részesedése a nemzetközi kereskedelemben.

A SWIFT adataiból az is kiderül, hogy van egy másik valuta, amely használatának a mértéke folyamatosan emelkedik, ez pedig a kínai jüan.

Idén júliusban a világkereskedelemben bonyolított tranzakciók több, mint 3%-át jüanban számolják el, ez 2010-ben ennek csupán a töredéke, 0,03% volt.

A jüan népszerűsége azért növekszik, mert egyre több ország kezdi el azt favorizálni a dollár ellenében, és a nemzetközi kereskedelemben inkább a jüant használják, nem pedig az amerikai valutát.

A dollártól való függetlenedést főleg a BRICS tagországok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika szorgalmazza.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A gazdasági szövetség a napokban tartotta a 15. éves csúcstalálkozóját, és a vezetők egyetértettek abban, hogy az egymás közötti kereskedelemben, és a nemzetközi fizetések esetén is amennyire csak lehet, a saját valutákat kell előtérbe helyezniük.

A világ számos szakértője véli úgy, köztük a Nobel-díjas Paul Krugman is, hogy a dollár egyeduralma nem fog örökké tartani, de a közmegegyezés alapján a kínai jüan egyelőre nem jelent valódi veszélyt az USD hegemóniájára.

Olvastad már? A Bitcoin tranzakciós díjak 15%-ot estek ezen a héten

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptocsalások felderítését segíti az új képzés

A kriptovaluta-csalások már nem csupán a magánbefektetők pénzét veszélyeztetik: egyre komolyabb kihívást jelentenek a bankoknak, a kriptotőzsdéknek és a pénzügyi felügyeleteknek is. Az ACAMS és...

SIM-swap csalás: két és fél év börtön Londonban

Két és fél év börtönt kapott egy londoni férfi, aki SIM-kártyás csalással segített közel 200.000 fontnyi kriptovaluta ellopásában. Ajay Shinjin – aki az AJ Marley...

A saját kriptotárcák bejelentéski kötelezettsége jöhet Franciaországban

Franciaországban hamarosan nemcsak azt kellene igazolniuk a kriptobefektetőknek, hogy adóztak-e a nyereségük után, hanem azt is, mekkora vagyont tartanak saját kezelésű tárcákban. A francia parlament...

Komoly piaci lehetőség nyílt meg a bitcoinbányászok előtt

A bitcoinbányászok már nemcsak a kriptociklussal, hanem az AI-adósság áraival is küzdenek. A mesterséges intelligencia felé forduló bitcoinbányászok előtt papíron hatalmas üzleti lehetőség nyílt meg. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.