Egy kiszivárgott interjú szerint az SEC idővel engedélyezni fogja a bitcoin-ETF-et

Az SEC egyik bizottsági tagja szerint a felügyelet nagy eséllyel zöld utat ad majd egy bitcoin-ETF-nek a jövőben. A Congressional Quarterly kiszivárgott interjújából derült ki mindez.

Olvastad már? A CoinPayments-szel társul a BitTorrent, indulhat a natív BTT Token

Robert J. Jackson Jr, az SEC egyetlen demokrata bizottsági tagja elmondta, hogy a számos tavalyi visszautasítás ellenére változhat az eddigi tendencia.
 

„Hogy úgy gondolom lesz-e olyan kérvény, amely minden elvárásunknak megfelel? Nagyon remélem, hogy igen, és úgy gondolom, hogy így lesz.” -mondta el a kiszivárgott interjúban.

Az SEC részére számos ETF-javaslatot adtak be 2018-ban, de végül mindegyik visszautasításra került.

Az egyik jelentkező, a VanEck, párbeszédet kezdeményezett az SEC-vel, hogy megvitassa a felmerülő problémákat. A múlt havi kormányleállás miatt a VanEck visszamondta az ETF-kérvényét, de egy héttel később újra beadták.
Jackson kitért az olyan korábbi jelentkezőkre is, mint a Tyler és Cameron Winklevoss által 2017 márciusában beadott kérvény. Ezen a példán keresztül mutatta be, hogy a piaccal együtt az SEC véleménye is változóban van.
Amikor a Winklevoss-ikrek beadványa visszautasításra került, a bitcoinpiacokon jelentős volt az instabilitás. Ez azonban azóta jelentősen csökkent.

„Hatalmas volt a kockázat az ármanipulációra és arra, hogy sokan károsodhatnak. A piacok likviditásával is hatalmas gondok voltak.” tette hozzá

- Advertisement -

Hester M. Perice, aki szintén a SEC megbízottja korábban beszélt már arról, hogy a SEC jelentős hibát vétett, amikor másodjára is visszautasította a Winklevoss-ETF kérvényt 2018 júliusában.

Egyéb források szerint sem az a kérdés, hogy lesz-e bitcoin-ETF, hanem hogy mikor – Andreas Antonopoulos, kriptopénzhívő szerint is. Ennek ellenére nagyon sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy minderre szüksége van-e az ágazatnak.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Mi várhat a tőzsdére a félidős demokrata győzelem után?

Az amerikai részvénypiaci határidős jegyzések a kezdeti zuhanás után fordulatot vettek november 4-én. A befektetők most azt próbálják felmérni, mekkora valódi kockázatot jelent a félidős...

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.