Egy kanadai fintech cég 1,5 millió dollárt fektet bitcoinba

-

A kanadai Mogo részvénytársaság vagyona 1,5%-át bitcoinba fekteti és 2021-ben lehet, hogy még többet fognak.
A Vancouveri Mogo, amelyet a TSX és a NASDAQ is listáz, egy tegnapi sajtótájékoztató során bejelentette, hogy 1,5 millió dollárt fektet bitcoinba.

„A kezdeti befektetés a Mogo jelentős termékfejlesztésére épít, amely az elmúlt évek bitcoinbefektetéseihez köthető.” – mondta Greg Feller, a Mogo pénzügyi igazgatója.

A cég azt tervezi, hogy tőkéjének egy jelentősebb részét bitcoinba fekteti, és ezt idővel egyre növeli 2021 során.”
A mostani, 17 millió dolláros befektetések a Mogo összvagyonának nagyjából 1,5%-át jelentik.
A 2003-ban alapított kanadai cég személyi kölcsönöket, adatlopások elleni védelmet, jelzáloghiteleket, Visa bankkártyákat és egyéb szolgáltatásokat kínál.
2018-ban elindították a MogoCrypto alkalmazást, amely „a bitcoinvásárlás legegyszerűbb módját” kínálja Kanadában.

„Erős a hitünk a bitcoinban mint vagyoni eszköz, és minden kanadai számára elérhetővé szeretnénk tenni. Emellett úgy gondoljuk, hogy a bitcoin vonzó befektetés lehet részvényeseink számára, különösen, ha hosszú távon is növekedni fog a globális elterjedése.”
Anthony Scaramucci, a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatójának cége, a SkyBridge Capital szintén bejelentette, hogy 25 millió dollárt fektetnek bitcoinba.

„Egyszerűen el kell fogadnod, hogy a bitcoin egy vagyontárolási eszköz vagy sem. Miután megtettük a szükséges kutatást, mi úgy gondoljuk, hogy az. Ha figyelembe vesszük a központi bankok jelenlegi lépéseit, akkor ez egy nagyon erős pénzügyi eszköz lehet a következő évtized során.” – mondta Scaramucci

Olvastad már? Michael Saylor másodpercenként 1000 dollárnyi bitcoint vásárolt

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Solana – Long vagy short? A SOL kereskedők álláspontja

A Solana alapítvány legutóbbi frissítése szerint a Solana devnet sikeresen újraindult és újraindította a normál működést. A fejlesztői környezet április 19-én a hajnali órákban ment tönkre....

72 embert tartóztatnak le a JPEX-botrány kapcsán

A hongkongi rendőrség 29,37 millió dollár értékű, a JPEX-hez kapcsolódó pénzeszközöket fagyasztott be a városállam állítólagos legnagyobb csalásában. A hongkongi hatóságok több mint 70 személyt tartóztattak...

A Bitcoin negyedik feleződése immár befejeződött

Ime, mit jelenthet a most befejezett felezés a bányászok és a befektetők számára. A Bitcoin negyedik feleződése, a kriptopénzek világában négyévente bekövetkező, nagy várakozással kísért esemény...

A szakértők szerint ezek a rejtett kripto drágakővek hamarosan berobbannak

Vendégbejegyzés A kriptopiac bővelkedik lehetőségekben, mivel 2024-ben új szakaszba lép. A szakértők néhány kiválasztott kriptovalutára összpontosítottak, amelyek jelentős növekedésre vannak kilátásban. Ebben a cikkben mélyrehatóan elemezzük ezeket...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!