Idén megduplázódott az aktív bitcoin-címek száma

-

A CoinMetrics által összegyűjtött adatok alapján elmondhatjuk, hogy az idei évben 105%-kal nőtt az aktív bitcoin-címek száma.
A kriptós adatgyűjtő és adatelemző oldal „State of the Network” néven futó jelentéseket publikál, rendszeresen.
A legújabb pont a napokban jelent meg, és ebből kiderül, hogy jelenleg a Bitcoin hálózatán 1,2 millió aktív cím van, ez a tavalyinak kicsivel több, mint a duplája.

Az aktív címek száma azért fontos mutató, mert a hálózat általános egészségi állapotára utal. Minél több az aktív cím, annál többen használják, vásárolják a bitcoint. 2017 óta a mostani érték a legmagasabb.
A CoinMetrics is arra jutott, hogy az idei növekedés főleg az intézményeknek köszönhetően következett be, miután olyan nagy nevek törtek utat maguknak az iparágba, mint a PayPal, a Square, vagy a MicroStrategy.

„Amint nyilvánosságra került ezeknek a szervezeteknek a befektetése, és annak mértéke, az árfolyam emelkedésnek indult. A mostani, gyorsan változó világban a bitcoin egyre inkább digitális aranynak van tekintve, egy eszköznek, amellyel védekezhetünk az infláció ellen.”

A BTC piaci kapitalizációja 2020-ban 300 milliárd dollárral nőtt, emellett mostanra több, mint 700 ezer olyan tárca van, amelyben legalább 0,01 BTC van.

Az elemzők úgy vélik, a kapitalizáció továbbra is emelkedni fog, 2021-ben is.

„A bitcoin még sosem volt ennyire erős pozícióban, mint most, 2020 végéhez közeledve. Ahogy pedig egyre nagyobb lendületet vesz, minden esély megvan rá, hogy eddig sosem tapasztalt magasságokba érjen az árfolyam jövőre.”

Hajrá 2021!

Olvastad már? A Twitter szerverein őrzik a bitcoin egyik legkorábbi bika jóslatát

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az...

A CoinPoker versenysorozatot indít, robbanhat a CHP token

A GambleFi szektor szupersztárja, a CoinPoker bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent ez a cég és a CHP árfolyam számára? A GambleFi szektor...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!