Egy holland bíróság felszólította a Facebookot a hamis bitcoinreklámok eltávolítására

Egy holland bíróság elrendelte, hogy a Facebooknak el kell távolítania a bitcoinnal kapcsolatos csaló befektetések reklámait, miután John de Mol, helyi milliárdos TV-producer pert indított a cég ellen.
De Mol 2019 júniusában kezdeményezte az eljárást a közösségi oldal ellen. Szerinte a Facebook több megkeresésére sem távolította el a csaló reklámokat, melyek az ő és egyéb hírességek arcával reklámoztak átveréseket, és összesen 1,7 millió eurós veszteséget okoztak a befektetők számára.

A döntés – a bíróság ás a Facebook álláspontja

De Mol követelése után a holland bíróság úgy döntött, hogy a Facebooknak el kell távolítania a hirdetéseket és minden információt át kell adnia a reklámokat feladó személyekről. Ellenkező esetben 1,1 millió euró büntetést kaphat az oldal.
A bíróság kimondta:

„A Facebook azt állítja, hogy csak egy független információközvetítő, így nem lehet cselekvésre kényszeríteni, és ez elfogadhatatlan. A cég túlságosan aktív szerepet játszik a reklámokban, ez adja az elsődleges üzleti modelljét.”

A Facebook a bíróságon elmondta, hogy a reklámokat eltávolították, és „minden lehetséges jogi intézkedést fontolóra vesznek, köztük a fellebbezést is.”
Mint mondták:

„A döntés nem befolyásolja elkötelezettségünket az ilyen reklámokkal szemben. Nem mondhatjuk el elégszer, hogy az ilyen reklámoknak nincs helye az oldalon, és eltávolítjuk őket, amint rájuk találunk.”

- Advertisement -
Nem az első eset

Ez nem az első alkalom, hogy De Mol megtámadta a Facebookot, amiért ő szerepel egyes reklámokon. Először 2018 októberében találkozott a jelenséggel.
Ekkoriban Jacqueline Schaap, De Mol jogi csapatának ügyvédje elmondta:

„John de Mol először 2018 októberében vette észre a reklámokat, de nem tudjuk, hogy mikor bukkantak fel először. Korábban nem vettük észre őket, de ez nem azt jelenti, hogy nem is közölték őket.”

Martin Lewis, brit újságíró–műsorvezető is pert indított a Facebook ellen 2018 áprilisában. Lewis azzal vádolta a céget, hogy megvezető kriptoreklámokkal sértették meg hírnevét.
A közösségi oldal egyébként 2018 elején betiltotta a kriptovalutákkal kapcsolatos reklámokat.
Azonban pár hónappal később ezt visszavonták, és egy évvel a libra bejelentése előtt ismét engedélyezték az ilyen jellegű hirdetéseket.

Olvastad már? Bobby Lee: 2028-ban a bitcoin lesz az új arany

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.