Colorado: 500.000 dolláros átverés

-

 

Dillon Michael Dean, egy coloradói lakos közel 500.000 dollárt csalt ki gyanútlan bitcoin befektetőktől idén áprilisban. Vállalata, az Entrepreneurs Headquarters Limited (TEH) 127 embert vert át.

Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) július 23-án kiadott sajtóközleménye szerint az elkövetőnek több mint 1,9 millió dolláros bírságot kell fizetnie.

Sima bűnöző

Az ügyben július 9-én Sandra J. Feuerstein, az Egyesült Államok Kerületi Bíróságának New York keleti körzeti bírája hozott ítéletet. A CFTC szerint az alpereseket azzal vádolták, hogy elhitették a bitcoin tulajdonosokkal, hogy az általuk használt árutőzsde-üzemeltető megkönnyíti a bitcoin fiat valutára történő átváltását, illetve bináris opciókba történő fektetését „egy online tőzsdén keresztül, amelyet a CFTC szerződéses piacként jelölt meg”.

Csakhogy a CFTC elutasította Dean kérelmét, amikor az azzal fordult a kormányügynökséghez, hogy árutőzsde-üzemeltetői jogokat szerezzen. Úgy döntött tehát, hogy ahelyett, hogy befektetési célokra használja a kriptopénzeket, inkább elsikkasztja azokat.

Becslések szerint a gyanúsított legalább 120 embertől 432.184,79 dollárt csalt ki.

A közösségi média is benne van

Az olyan közösségi oldalaknak, mint például a Twitter, kiváló eszközei vannak, amit a negatív szereplők is előszeretettel használnak. Az ilyen oldalakon keresztül ugyanis könnyen meggyőzhetik a befektetőket arról, hogy nehezen összegyűjtött pénzüket hamis projektekbe fektessék.

A bírósági végzés szerint Dean ügyesen használta ki a vállalat weboldalát és Facebook-oldalát, sőt, csaliként még Youtube-videókat is használt, hogy minél többen fektessenek az említett átversébe.

A Youtube-videókban az alperesek azt állították, hogy a kereskedési lehetőségek szakértői, illetve, hogy magasfokú szakértelemmel rendelkeznek az üzletelés terén, amellyel segíthetnek a befektetőknek pénzük megtérülésében.

Dean buborékja

Dean és vállalata most köteles mind a 432.184,79 dollárt visszafizetni az áldozatoknak, illetve további 1.497.792,12 dollárnyi polgári pénzbírsággal gyarapítani az államkasszát.

Fontosabb azonban, hogy az ügyészek véglegesen eltiltották attól, hogy kereskedési tevékenységet folytasson, vagy hasonló célú vállalkozást jegyezzen be.

Érdekes módon a CFTC a felől is felvilágosította az áldozatokat, hogy nem szavatolják pénzük visszakerülését, mivel erre a célra a „törvénysértőknek nem lehet elegendő pénzük vagy eszközük”.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kriptoátverések, akárcsak a hagyományos pénzügyi rendszerben, nem szűnnek meg belátható időn belül, úgy tűnik tehát, hogy a szabályozók kemény munkája, amely az illegális tevékenységek lekapcsolására irányul, nem sokat érnek.

Július 11-én a BTCManager arról tájékoztatott, hogy a kanadai hatóságok a PlexCoin létrehozójának ICO-átveréséből sikeresen visszaállítottak 420 bitcoint. Ebből is látszik, hogy az erre irányuló törekvések nem mindig hiábavalók.

Forrás: btcmanager.com

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!