Charles Hoskinson szerint világvezető kriptopénz lehet az ADA

A Cardano alapítója a Rare Evo találkozó keretein belül osztotta meg a gondolatait a hallgatósággal, és elmondta, idővel az ADA lesz a világ legelterjedtebb kriptopénze.

A kriptopénzekre és a blokkláncra fókuszáló találkozón megfogalmazott reményekre rácáfolhat, hogy az elmúlt hónapban az ADA 15%-ot esett a dollárral szemben, és jelenleg a hetedik helyen áll a listán a piaci kapitalizáció tekintetében.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Hoskinson, aki az Ethereum társalapítójaként betöltött pozícióját hagyta ott, hogy a Cardanot piacra dobhassa, úgy véli, hogy az ADA idővel a bitcoint is lekörözi majd, és ezzel együtt természetesen az Ethereumot is maga mögé utasítja.

Ezzel a lépéssel meg fogja szerezni a vezető helyet a kriptopénzek között, bár ahogyan Hoskinson elmondja, tisztában vannak azzal, hogy ez mekkora kihívást jelent.

„Úgy vélem, végül a Cardano több lesz, mint csak egy kriptopénz. Szerintem a gerincét fogja adni egy teljesen új digitális társadalomnak, ahol végre ismét megbízhatunk majd egymásban. Eljön a pillanat, amikor nem arról lesz szó, hogy nem szabad rosszat tenni, hanem arról, hogy nem lehetséges rosszat tenni.”

A Cardano saját kriptopénze, az ADA egyelőre nehezen tud érvényesülni a piacon, ez világosan kiderül az utóbbi időszak adataiból.

Az elmúlt hónap során az ADA 15,2%-ot vesztett az árfolyamából, ebből 9,2%-ot az elmúlt két hét során.

Ebben bizonyára szerepet játszhat az is, hogy az USA tőzsdefelügyelete, a SEC perbe fogta a Cardano fejlesztését végző céget, mivel a nézeteik szerint a tokenek értékpapírnak minősülnek.

A Cardano jogi csapata szerint viszont a jelenlegi amerikai törvényeket nem lehet olyan módon értelmezni, hogy az ADA értékpapírnak számítson.

A Cardano hálózatán működő defi ökoszisztémában nagyjából 162 millió dollár van lekötve.

Ez az összeg nem számít jelentősnek a Coinbase saját blokkláncával, a Base adataival összehasonlítva, hiszen a váltó alig pár hete indította el a saját hálózatát, és máris 185 millió dollárt kötöttek le rajta a felhasználók.

A Cardano az NFT szektorban is nehézségekkel szembesül, a tokeneladások rangsorában a nyolcadik helyre esett, a Bitcoin mögé, kicsivel több, mint másfél millió dolláros heti forgalommal.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A teljes eddigi értékesítést tekintve a Cryptoslam-io számaiból pedig az derül ki, hogy a Cardano a hatodik helyet birtokolja, összesen 613 millió dollárnyi NFT forgalommal az elindulása óta.

Olvastad már? Breaking: A Grayscale győztesen kerül ki a SEC ellen az ETF ügyben

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Bitcoin pánikjelzések erősödnek – ismétlődhet az áprilisi 30 ezer dolláros ugrás?

A legutóbbi visszahúzódás közepette, amikor a Bitcoin 113.000 dollár alá csúszott, a piac idegessége vált nyilvánvalóvá. A kereskedők egyre óvatosabbak: a 30 napos opciós delta ferdeség...

Robinhood listázta a SUI tokent – az ár azonnal reagált

Augusztus 19-én az amerikai kereskedési óriás, a Robinhood bejelentette a SUI spot kereskedésének listázását, ezzel milliók számára téve elérhetővé a tokent. A hír gyorsan felpörgette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.