Cáfolta a tömeges elbocsátás hírét a Binance alapítója

Nemrégiben kapott szárnyra a pletyka, hogy a Binance tőzsde nagy elbocsátásokat tervez, ráadásul több vezető tisztviselő is elhagyta a vállalatot.

A vállalat stratégiai vezetője, Patrick Hillman a Twitteren osztotta meg, hogy két év után máshol fog dolgozni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Emellett a Bloomberg nemrégiben úgy cikkezett, hogy két másik vezető, Steven Christie és Hon Ng szintén felmondott.

CZ elmondta, ezek a hírek igazak, de a pletykák csak hangulatkeltésre jók, hiszen a cég továbbra is folyamatosan veszi fel az új alkalmazottakat, és erre szükségük is van, hiszen az utóbbi években hatalmas ütemben nőtt a Binance szervezete.

A tőzsde jelenleg több fronton is helyt kell, hogy álljon, hiszen az USA mellett Franciaországban, Belgiumban, és más helyeken is eljárást indítottak a cég ellen, a helyi tőzsdei szabályok megsértése miatt, valamint lehetséges pénzmosás vádjával.

Az ausztrál hatóságok a héten tartottak házkutatást a tőzsde helyi irodájában, az USA esetében pedig a tőzsdefelügyelet, a SEC perelte be a céget, értékpapír-csalás miatt.

Az eljárás eredményeként az országban jelentős mértékben zsugorodott a Binance piaci részesedése, és mostanra csak a forgom 1,5%-át bonyolítják ők.

A nem-derivatívák szektorában is csökkent a jelentősége. Már negyedik hónapja esik a részesedése, és mostanra 42%-ig húzódott vissza.

A hivatalos információk alapján az USA-ból körülbelül 600 alkalmazott dolgozhat a tőzsdének, legalábbis ez derül ki a LinkedIn adataiból.

A hírekbe júniusban került be, hogy őket meginterjúvolták, hogy átköltöznének-e másik országba a munka kedvéért, és aki erre nem volt hajlandó, azt elbocsátották.

volt az egyik vezető tisztviselő, Yibo Ling is, legalábbis ezt publikálta a Bloomberg, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Május végén CZ úgy nyilatkozott, hogy a tömeges elbocsátásokról szóló pletykák túloznak, de tény, hogy a gyenge piaci körülmények miatt számos munkatársuktól meg kellett, hogy váljanak.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Összehasonlítási alapként viszont azt is megosztotta, hogy a tőzsde indulása óta eltelt hat évben a kezdeti 30 fős létszám mára 8000-re nőtt, és ez a fajta növekedés minden cég esetében nagy változásokat hoz, ahogyan történt a Binance esetében is.

Olvastad már? A Ripple az ingatlanpiacra is betörne

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

2,5 millió dollárnyi kriptót lopott el egy volt FBI-ügynök

Belülről csapolt meg FBI-vizsgálatokhoz kapcsolódó kriptotárcákat egy volt amerikai ügynök, aki végül csaknem 2,5 millió dollárnyi digitális eszközt szerzett meg. Patrick Steven Yaroch a pénz...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.