Az elbocsátott Twitter-alkalmazottak beperelnék Elon Muskot

-

A Twitteren megkezdődött elbocsátási hullámra válaszul a pletykák szerint a cég alkalmazottai csoportos keresetet nyújtanának be Musk ellen.

Elon Musk november elején kezdett elbocsátásokba, hogy csökkenteni tudja a 7500 fős létszámot.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Az ügyvezető a jelentések szerint úgy gondolkodik, hogy miután a 44 milliárd dolláros felvásárlás végbement, nagyjából 3500 főt, a gárda felét elküldi.

A Bloomberg nemrégiben viszont arról írt, hogy ennek eredményeképpen a vállalkozónak jogi nehézségekkel kell majd szembenéznie.

A sajtóhírek alapján ez azért van, mert a Twitter megsérti a munkajogi szabályokat azzal, hogy nem hagy elegendő felmondási időt.

A jelenlegi szövetségi törvények értelmében a nagy cégek a tömeges elbocsátások előtt legalább 60 nappal be kell, hogy jelentsék az ilyen szándékukat.

Shannon Liss-Riordan, a beadványt jegyző ügyvéd szerint a Twitter alkalmazottainak is oda kell figyelniük a jogaikra, nem szabad azokat feladni, és tudniuk kell, hogy van hová fordulniuk, ha jogsértés éri őket.

Liss-Riordan még idén júniusban a Tesla céget is beperelt, mikor Musk a dolgozók 10%-át elküldte.

A Tesla megnyerte a pert, mivel meg tudott egyezni a résztvevőkkel a tárgyalótermen kívül. Liss-Riordan szerint a vállalkozó lehet, hogy most is ilyesmire készül majd.

Az elbocsátások a számos újítás közé tartoznak, amelyek az új tulajdonosi rendszer következményeként napvilágot láttak.

A Twitteren eddig a legnagyobb port az verte fel, hogy az azonosítási státuszért mostantól elegendő lesz havi 8 dollárt fizetni a felhasználóknak.

Kapcsolodó hír: Elon Musk megkezdte a Twitter kitakarítását

A felület természetesen ezután is tovább használható ingyen, a fizetés nem kötelező.

A tömeges elbocsátás jelensége mindenesetre viszonylag gyakori lett mostanában, hiszen a gazdasági lassulás a tech-ipart is érinti.

Az olyan óriások, mint a Google, Meta, Amazon, vagy a Microsoft szintén létszámstopot hirdettek, vagy alkalmazottakat bocsátanak el.

Nem kivétel a jelenség alól a kriptoipar sem, főleg a jelenlegi medvepiacot figyelembe véve.

A CoinGecko felmérése alapján az iparág legnépszerűbb helyszínein, San Francisco, Dubai, vagy New York esetében is nagy elbocsátások történtek a vállalatok részéről.

twitter
Forrás: CoinGecko

A New York Stock Exchange október végén törölte a Twittert a kereskedhető részvények listájáról, mivel a vállalat így privát céggé vált.

A Binance viszont, az egyik legnagyobb kriptotőzsde 500 millió dolláros részesedést vásárolt a cégben.

A tőzsde vezetője, CZ úgy véli, a Twitterben hatalmas lehetőségek rejlenek, amellett, hogy vissza tudja hozni a szólásszabadságot, még a web3 részévé is válhat majd.


Olvastad már? 12 független szervezet már vállalta a Ripple jogi támogatását

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!