Az Avax ára rohamtempóban emelkedik a héten

Az Avalanche (AVAX) az elmúlt hét napban majdnem 20%-os emelkedést produkált. Az oka pedig a csapata által egy frissen bevezetett lehengerlő újítás.

Nézzünk rá jobban az árrobbanás mögötti okokra!

Az AVAX szárnyra kapott a 100K TP/S skálázási megoldása miatt

Az Avalanche csapatának legújabb bejelentése a másodpercenként 100 000 tranzakcióra képes staking megoldás, a Vryx. Ez az új felhasználási mód természetesen alaposan felbolygatta a kedélyeket. 

Ez az izgalom az Avalanche árfolyamán is tapintható. Az érme az elmúlt 24 órában 2,18 %-kal, az elmúlt 7 napban több mint 20%-kal növekedett, de a havi kimutatás már közel 9%-os csökkenésről számol be.

Az éves kimutatás azonban elmond mindent, hiszen ha megvizsgáljuk, akkor jelenleg egy fényes 71,42%-os emelkedés látható rajta.

A piaci kapitalizációt tekintve az AVAX most 13,16 milliárd dollárt mutat fel, és ezzel elnyerte a kilencedik legnagyobb kripto címet.

Az érme volumenén a közelmúltbeli őrület is szépen megmutatkozik, amely ma több, mint 714 millió dollárra nőtt.

Az Avalanche a Vryx-et január 26-án jelentette be egy kutatási bejegyzésben, és ebben részletesen kifejtette az Avalanche hálózat 100.000 TP/S-re történő skálázásának terveit.

Az Avalanche árfolyamgrafikonján egy hónapnyi völgy után végre bullish elemek figyelhetők meg. Jelenleg az érme trendvonala a Fibonacci Retracement eszköz vételi zónájában tartózkodik.

A mutatókból azt látjuk, hogy az AVAX ilyen lendület mellett 63 és 86 dollár közé emelkedhet.

avax

A piac legjobb kriptoelemzői is felfigyeltek az Avalanche friss árfolyamgrafikonjára, közülük World of Charts egyenesen bikás hullámot jósol 50 dollárig, illetve afölé.

Cantonese Cat is beszállt az elemzésbe, és felhívta rá a figyelmet, hogy az egykori ellenállás a héten bekövetkezett erős visszafordulás után támasztékká változott.

Az elemző rámutat a „doji dragonfly” nevű alakzatra, mely egy lehetséges bikás fordulatot vetít előre, ráadásul a hosszú alsó árnyéka a vevők kifejezett érdeklődését mutatja.

Bár kétségtelen, hogy az Avalanche bullish pillanatokban sütkérezik, nem csak ez az egyetlen érme, amely átéli ezt az élményt. Egy másik kriptoversenyző, a Play-to-Earn Meme Kombat mém érme is nagy hullámokat vet, ezért érdemes rá jobban figyelnünk.

Nézd meg a Meme Kombat előértékesítését

A P2E leköthető token ICO-ja szépen lépdel előre 

A Meme Kombat mém érme a P2E játék és a szerencsejáték egyedülálló egyvelege.

Az pedig csak hab a kriptotortán, hogy ezt a mixet a mesterséges intelligencia hozza létre, kihasználva a közösségi térben éppen népszerű mémeket.

A Meme Kombat előértékesítése cikkünk írásakor 7,6 millió dollár, és olyan sajtóorgánumok kapták fel, mint a Cointelegraph, a BeInCrypto és a CryptoPotato.

avax

A projekt egyik legfontosabb vonzereje a beépített P2E játék. A Meme Kombat arra hívja a felhasználókat, hogy játsszanak és fogadjanak az MI által generált csaták végeredményére.

Aki erre benevez, az a látványos aréna első sorából nézheti a mém karakterek szórakoztató, és igazságos küzdelmét. 

A projekt a vállalkozó kedvűeknek számos magával ragadó, realisztikus játékmódot kínál, és tervbe van véve egy következő játékszezon indítása is még több játékmóddal és karakterrel.

Austin Hilton kriptoelemző kifejezetten bizakodó a Meme Kombattal kapcsolatban, és 244 ezer feliratkozójának lelkesen kifejtette, hogy a projekt milyen nagy felhasználói bázist vonzhat be. Hilton szerint a projekt egyik bája, hogy a különböző mém érme közösségek fogadhatnak a saját mém érméikre a mások elleni harcok során.

A Meme Kombat lekötési mechanizmusát is jó megemlíteni, mely jelenleg 122 %-os APY-t kínál. Ez természetesen a staking pool duzzadásával csak csökkenni fog, így minél korábban csatlakozik valaki a befektetéshez, annál jobban jár majd.

Nézd meg a Meme Kombat előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Ne maradj le újra! A Snorter mém érmével kezedbe veheted a piacot

Vendégbejegyzés A befektetők még mindig álmodoznak arról, hogy a mém érmékből végre hatalmas nyereségük szülessen. Nos, a Solana-alapú Telegram kereskedési bot, a Snorter Token ($SNORT) arra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.