Az amerikai politikusok szerint nem a kriptoipar a gond, hanem a mindenhol ott lévő csalók

Az amerikai szenátor, Cynthia Lummis a közösségi médiában arról nyilatkozott a követőinek, hogy a kriptoipar problémái nem a kriptoiparból erednek, hanem a csalók tevékenységéből, a csalók pedig minden iparágban jelen vannak.

Lummis arra válaszul osztotta meg a gondolatait a közösségi médiában, hogy a Forbes hasábjain megjelent egy cikk, amelyben leírták, a Kongresszus 20%-át sikerült becsapni a Hamas terrorszervezettel és a kriptopénzekkel kapcsolatos hamis információkkal.

„A közhiedelemmel ellentétben a törvénytelen pénzügyi tranzakcióknak mindössze az 1%-áért felelnek a kriptopénzek. Et az arány pedig lényegesen alacsonyabb lenne, ha a kormány megfelelő törvényeket alkotna, amelyekkel szabályozni lehet a kriptoipar működését, így a cégek és a felhasználók Amerikában maradnának, és nem költöznének ellenőrizhetetlen külföldi piacokra. Nem a kriptopénzek jelentik a problémát, hanem a csalók.”

Nemrégiben több nagy hírügynökség is arról számolt be, egymásra hivatkozva, hogy a Hamas több millió dollárnyi adományt tudott gyűjteni kriptopénzekből.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Felhasználva a blokklánc, és az adatok átlátható, nyilvános természetét, az Elliptic elemzővállalat ezt a hírt könnyedén megcáfolta.

„Semmi bizonyítékot nem találtunk arra, hogy a kriptóban küldött adományok akár csak megközelítenék ezt az értéket. A hírügynökségek kezdték el terjeszteni ezt a hamis hírt.”

Annak ellenére, hogy az Elliptic beszámolója nyilvános, az eredményeiket alátámasztó adatokkal együtt, közel 100 amerikai képviselő, köztük a kriptoközösségben a rettenetesen buta megnyilvánulásairól híres Elizabeth Warren is, arra bíztatta a Biden kormányt, hogy tegyenek valamit a terrorizmus és a kriptopénzek ellen.

A hét elején Wally Adeyeme, az Államkincstár egyik helyettes vezetője elmondta, a kormány keresi a módját, hogy hogyan tudná felvenni a harcot a kriptopénzek illegális felhasználása ellen, mivel a közelmúltban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a digitális eszközöket olyan módon is lehet használni, amely nem tetszik a politikusoknak.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Adeyemo viszont azt is kiemelte, hogy a kriptopénzek egyáltalán nem számítanak jelentős finanszírozási forrásnak a terrorizmus esetén.

Februárban a Chainalysis adott ki egy jelentést, amelyben rámutatott, hogy a kriptós bűnelkövetés aránya folyamatosan csökken, és összességében a teljes kriptopiaci volumennek kevesebb, mint az 1%-át teszi ki az ilyen felhasználás.

Olvastad már? A Bitcoin dacol a normával, a növekedés mellett dönt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A hedge fundok évek óta először bikásak a bitcoint illetően, de két grafikon óvatosságra int

A nagy befektetők világában ritka esemény történt. A hedge fundok, akik évek óta short pozícióban ültek a CME bitcoin-határidős piacain, most először longba fordultak. A...

Újabb botrány Trump kriptovállalkozása körül

Újabb kérdőjelek merültek fel Donald Trump családjának kriptovállalkozása körül: egy brit pénzmosási vizsgálatban korábban érintett üzletember állhatott annak az Egyesült Arab Emírségekben működő entitásnak a...

RLUSD és XRP: verseny vagy együttműködés a Ripple-nél?

Az RLUSD felemelheti a Ripple ökoszisztémáját – vagy éppen feleslegessé teheti az XRP-t? A Ripple dollárhoz kötött stablecoinjának terjedése újra felszította a vitát az XRP...

Újabb bitcoinokat adott el a Strategy

Michael Saylor hétfői, rejtélyes üzenete sok befektető szerint újabb bitcoinvásárlást készített elő. A valóság azonban jóval kellemetlenebb lett a Strategy részvényesei számára: a világ legnagyobb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.