Az amerikai kormányleállás miatt csúszik a Bakkt

Az amerikai kormányleállásnak, amely már nagyjából egy hónapja tart, több káros hatása van nemcsak az USA gazdaságára, de az egyesült államokbeli cégekre, sőt, a kriptovalutákra is.

Olvastad már? Kriptós sorozatot rendez a hollywoodi színész

A Bakkt elindítását még korábban határozatlan időre elhalasztották, miután a CFTC szabályozó-ügynökség még nem adott engedélyt arra, hogy a Bakkt ügyfelei nevében tárolja azok bitconjait.
A Bakkttal kapcsolatos lényeges információkat ebben a cikkben találod.

Donald Trump, amerikai elnök a kormány összes alkalmazottját kényszerszabadságra küldte. Ennek oka az, hogy a Kongresszus nem hajlandó 5,6 milliárd dollárt adni az ország déli határfalának megépítésére. A testület szerint egy ilyen fal felesleges lenne, ezért egymilliárd dollárt ajánlottak fel az elnöknek a határvédelem megerősítésére. Eredménytelenül.
A Bakktnak eredetileg múlt éven, december 12-én kellett volna elindulnia. Ezt a dátumot aztán január 24-ére csúsztatták. Aztán a kormányleállás közbeszólt, így nem tudták kiadni a megfelelő engedélyeket.
A CFTC-nek egyébként a kormány újraindulása után még legalább 30 napra lesz szüksége ahhoz, hogy kiadja a hiányzó határozatokat.

A kormányleállás mindenesetre nem tudja megállítani a Bakktot. A kriptotőzsde még eközben is új emberek toborzásába fogott. Eddig összesen 8 üres pozíciót szeretne betöltetni. Elsősorban szoftverfejlesztőket keresnek. Ha érzel magadban elég elszántságot, és értesz a dolgokhoz, a hirdetéseket itt találod.
FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal bejelentették az amerikai kormány újraindulását.
Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estét!

Legfrissebb bejegyzéseink

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

2,5 millió dollárnyi kriptót lopott el egy volt FBI-ügynök

Belülről csapolt meg FBI-vizsgálatokhoz kapcsolódó kriptotárcákat egy volt amerikai ügynök, aki végül csaknem 2,5 millió dollárnyi digitális eszközt szerzett meg. Patrick Steven Yaroch a pénz...

A bitcoin árfolyama három hónapos mélypontra zuhant

A bitcoin három hét alatt nagyjából 10.000 dollárt veszített, miközben a kriptopiac hangulata ismét a pánik felé fordult. A befektetők óvatosabbá váltak, a kockázatos pozíciók...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.